bezár
 

színház

2012. 05. 14.
Költözik a veszprémi Kabóca bábszínház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szeptembertől a veszprémi helyőrségi klubban fogadja látogatóit a Kabóca bábszínház; addig búcsúbulit, Kabóciádét tartanak és folytatódnak a játszótéri foglalkozások.
Az erről szóló tájékoztatót Brányi Mária (Fidesz-KDNP) alpolgármester és Székely Andrea, a Kabóca Bábszínház igazgatója stílszerűen a Séd-völgyében található tematikus játszóterén rendezték, mivel a bábszínház ott tart óvodásoknak és iskolásoknak játékos foglalkozásokat.

Brányi Mária elmondta: a tematikus játszóteret az A part alatt... kezdetű gyermekdal alapján alakították ki, s bár fenntartási igénye nagyobb az átlagos játszótereknél, olyan különleges helyszín ez, ahol a családok nagyszerű élményekhez jutnak és amely alkalmas szerepjátékok eljátszására is.

Megjegyezte: a játszótér használóitól egy kicsit nagyobb gondosságot várnának, de az önkormányzat igyekszik gyorsan pótolni az egyedi játékszereket, ha azok megsérülnek, megrongálják őket.

A dal egyes részleteit ki is helyezték a játékokra, hogy azok is felidézhessék, akik a foglalkozásokon kívül érkeznek ide - fűzte hozzá az alpolgármester, aki reméli, hogy az A part alatt... után más dalokkal lehet bővíteni a bábszínházi foglalkozásokat, például helyi, veszprémi kötődésű történetekkel.

Kérdésre válaszolva elmondta: a nyári szünet után folytatódó bábszínházi programban több száz gyermek vesz részt
Székely Andrea örömét fejezte ki, hogy a város rendelkezik egy ilyen játszótérrel; hétfőn délelőtt óvodásokkal, délután iskolásokkal ismertetik meg, játszatják el a gyermekdalt, melynek szereplőit meg is találják a játszótéren. A kiscsoportos foglalkozás kötődés a magyar kultúrához,a bábművészethez és a szerepjátékokhoz - sorolta.

Hozzátette: a játszótéri foglalkozást bemutatják a június 15. és 17. között megrendezendő Kabóciádén is, amelynek idén a Séd völgye ad új otthont. Itt mutatják be a Kabóca új előadását, a Helka, a Balaton tündére című mesét.

A Kabóca hamarosan elköltözik régi helyéről és a helyőrségi klubban alakítja ki új színházát; ezért és a gyereknap alkalmából május 27-én búcsúbulit rendeznek, amelyen megjelenik Habakuk király és Boróka királyné, a színház valamennyi termét kinyitják a látogatók előtt és két előadást láthatnak a betérők - mondta az MTI-nek Székely Andrea.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Ördög Tamás Darázs című darabja a Marczibányi Téri Művelődési Központban
Benkó Bence Sirály-rendezése a Gólem Színházban
színház

Beszámoló az V. Csokonai színházpedagógiai és színházi nevelési konferenciáról
Az Orlai Produkciós Iroda Szuvidált szenvedélyek című előadása a Belvárosi Színházban

Más művészeti ágakról

Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon
Taylor Swift új albuma fényes, de mélység nélküli popparádé
irodalom

Vados Anna Egymás lélegzete című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés