bezár
 

színház

2012. 05. 14.
Porondon: a cirkusz - A cirkuszkutatás helyzete 2012-ben
2012. május 24-25. Konferencia az ELTÉ-n és a Trafóban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vajon jellemezhető-e a cirkusz, mint művészet? Vajon tanulmányozható-e, lehetséges-e a cirkusszal kapcsolatos elemző tudomány megvalósítása? Vajon milyen esélyei vannak a cirkusz műfaj fennmaradásának napjainkban és milyen irányzatok igyekeznek életben tartani azt? Ilyen, és ehhez hasonló kérdéseket jár körül a két napos "cirkuszkonferencia" az ELTÉ-n és a Trafóban.
A bölcsészettudományi kar PhD hallgatói konferenciát kezdeményeznek, melynek célja a cirkuszról folyó művészetelméleti diskurzus elősegítése, a lehetséges kutatási területek, továbbá a cirkusz különféle megjelenési, alkalmazási formáinak bemutatása, kortárs tendenciák, iskolák, társulatok, projektek megismertetése. 

Ennélfogva a cirkuszt, mint művészeti ágat középpontba állító, a cirkusz jelenlegi helyzetére reflektáló, aktuális kérdésekkel foglalkozó - történeti, szociológiai, esztétikai, filozófiai megközelítésű – előadásokat hallgathatnak majd nap közben az érdeklődők. A konferencián hosszabb, plenáris előadások mellett (Teller Katalin, H. Orlóci Edit, Herman Zita) a harminc perces elődások jelentik a program gerincét. A konferencia ezen része a Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetben, a MUK 6-8 34-es termében fog zajlani.

A csütörtök délutáni és kora esti óráiban azonban átköltözik a konferencia  a Trafó kávézóhelyiségébe, ahol a színpadon moderált beszélgetések zajlanak majd olyan közéleti személyiségekkel, akiknek élete, munkája, élményei a cirkuszhoz kapcsolják őket (Vági Bence, Ben Glass, Szilágyi Ákos).

Pénteken a konferenciát egy, a Kossuth rádióban elhangzott kerekasztalbeszélgetés folytatásával zárják, mely a cirkusz jelenével és jövőjével foglalkozik. A beszélgetésben részt vesz Domokosné Görög Mária (a Baross Imre Artistaképző Szakiskola és Szakközépiskola igazgatónője), Gallyas Veronika (a Magyar Zsonglőr Egyesület elnöke, Nemzetközi Cirkuszinház Produkció), Dr. Kriza Zsigmond (a MACIVA ügyvezető igazgatója), Szonday Szandra (ELTE BTK Esztétika Doktori Program hallgatója, cirkuszkutató) és a Trafó Kortárs Művészetek Háza képviselői.
porondon: a cirkusz
PORONDON: A CIRKUSZ
A cirkuszkutatás helyzete 2012-ben konferencia
- előzetes program -

1. nap
2012. május 24. - ELTE BTK (Múzeum krt. 6-8. fsz. 34.)


10.00 Megnyitó - Radnóti Sándor
10.20 Plenáris előadás - Teller Katalin (ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet)
11.10 Darida Veronika (ELTE BTK MMI): Beckett bohócai
11.40 Bársony Márton (ELTE BTK Esztétika Doktori): Fordulópont(ok) a bohóc jelentésének történetében(?)
12.10 Maczák Ibolya: Shakespeare a porondon. Formabontó előadások a magyar sajtó tükrében

12.40-13.30 Ebédszünet

13.30 Plenáris előadás - H. Orlóci Edit (McTEKA)
14.20 Molnár Dániel (ELTE – BTK Atelier Doktori Iskola): Szórakoztat vagy politizál? Műsorpolitikai dilemmák az új magyar cirkuszi gyakorlatban 1949-54

14.50-15.30 Szünet

Beszélgetések - Trafó Kávézó (1094 Bp., Liliom u. 41)
15.30 Vági Bence koreográfus, rendező
16.30 Ben Glass (online:offtheater) és a társulat tagjai
17.30 Szilágyi Ákos
18.30 Az első nap zárása

2. nap
2012. május 25. - ELTE BTK (Múzeum krt. 6-8. fsz. 34.)

10.00 Plenáris előadás - Herman Zita (FEDEC): A Miroir projekt kutatás eredményeinek bemutatása
10.50 Kovács Debora (ELTE TÁTK Szociológia MA): Műfaji határok átrendeződése Magyarországon - Klasszikus cirkusz - hippi cirkusz - kortárs cirkusz (VÁLTOZÁS! Az előadás csütörtökön lesz!)
11.20 Szonday Szandra (ELTE BTK Esztétika Doktori): Mi fán terem a “szociális cirkusz”?

11.50 Szünet

12.00 Plenáris előadás - György Péter (ELTE BTK MMI)
12.50 Dr. Kriza Zsigmond (MACIVA): Cirkuszmisszió – a cirkusz műfajának esélyei napjainkban

13.20-14.10 Ebédszünet

14.10 Gallyas Veronika (Magyar Zsonglőr Egyesület, Nemzetközi Cirkuszinház Produkció)
14.40 Losonczy György: A cirkuszművészet jelene és jövője
15.10 A Trafó képviselőjének beszámolója

15.40 Szünet

15.50 Kerekasztal-beszélgetés - “A cirkusz jelene és jövője”
Résztvevők:
Domokosné Görög Mária (a Baross Imre Artistaképző Szakiskola és Szakközépiskola igazgatónője)
Gallyas Veronika (a Magyar Zsonglőr Egyesület elnöke, Nemzetközi Cirkuszinház Produkció)
Dr. Kriza Zsigmond (a MACIVA ügyvezető igazgatója)
Szonday Szandra (ELTE BTK Esztétika Doktori Program)
Trafó Kortárs Művészetek Háza

17.30 A konferencia lezárása

Információ:
porondonacirkusz@gmail.com
http://www.wix.com/cirkusz/porondonacirkusz
http://www.facebook.com/porondonacirkusz

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

farkas d. gergő mama című táncelőadása a Trafó színpadán
színház

Beszámoló az V. Csokonai színházpedagógiai és színházi nevelési konferenciáról
A Nagyváradi Szigligeti Színház Csárdáskirálynő előadása

Más művészeti ágakról

Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon
irodalom

A Jelenkor és az Alföld novemberi számairól
A Nagy Emma Quintet legfrissebb lemezéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés