bezár
 

színház

2012. 06. 11.
Szabadtéri előadások a Komáromi Jókai Színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Több év szünet után idén nyáron felújítja szabadtéri előadásait a Komáromi Jókai Színház - tájékoztatta hétfőn az MTI pozsonyi irodáját Botik Linda, a révkomáromi teátrum közönségszervezője.
Bár a Komáromi Jókai Színházban hosszú éveken keresztül hagyománya volt a szabadtéri előadásoknak, anyagi helyzetének romlása miatt a színház már több mint négy éve nem játszott szabadtéri produkciót.

"Általában az évad utolsó bemutatóját vitte ki a komáromi teátrum az épületből. Helyszínül kezdetben a Hatos Bástya, később a Tiszti Pavilon Szabadtéri Színpada szolgált, de volt olyan is, hogy a bemutatóra a dél-komáromi monostori erődben került sor" - mondta el Botik Linda.

A közkedvelt szabadtéri esteknek végül a bemutatók számának kényszerű csökkentése vetett véget. Most azonban úgy tűnik, hogy csak időlegesen, mivel az idén alakulásának 60. évfordulóját ünneplő felvidéki teátrum Vidám nyári esték néven három előadással is kedveskedik az érdeklődőknek idén nyáron a Tiszti Pavilon szabadtéri színpadán.

"Az 59. évad végén szeretnénk egy kicsit visszalopni a nyári színházi esték hangulatából. A június 22. és 24. között műsoron lévő előadásaink közül hármat szabad téren is próbára teszünk" - közölte a színház közönségszervezője.

Hozzátette: az első este Az ördög nem alszik című zenés komédiát, június 23-án a Revizort, június 24-én pedig A régi nyár című operettet tekinthetik meg az érdeklődők. Az utóbbi kettőt Méhes László, a színház új főrendezője vitte színre, az elsőt Görög László állította színpadra.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A Katona József Színház DoKlub projektjének Lepjetek meg! című előadásáról
színház

Beszámoló az V. Csokonai színházpedagógiai és színházi nevelési konferenciáról
A Nagyváradi Szigligeti Színház Csárdáskirálynő előadása

Más művészeti ágakról

Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon
Kiről kaphatta a nevét Misi Mókus?
Avagy a svédek operába mennek – a Così fan tutte Uppsalában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés