bezár
 

zene

2012. 06. 14.
Új elnök a Magyar Zenei Tanács élén
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Zimányi Zsófia kulturális menedzsert, a Budapesti Fesztiválközpont, a Thália Színház volt igazgatóját választották meg a Magyar Zenei Tanács(MZT) elnökévé a leköszönő Victor Máté helyére a testület csütörtöki közgyűlésén.

prae.hu

"A Magyar Zenei Tanács elnökségében több tisztségviselő mandátuma lejárt. Néhányan bejelentettük, hogy mivel több periódusban töltöttünk be elnöki-elnökségi posztokat, már nem kívánjuk a jelölésünket megújítani" - mondta el az MTI-nek Kovács Géza, a távozó alelnök, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója.

Emlékeztetett arra, hogy "Victor Máté zeneszerző három alkalommal volt elnök, de Gyimesi László, a Magyar Zene és Táncművészek Szakszervezetének főtitkára a kezdetektől dolgozott az elnökségben, én pedig 1996 óta alelnökként tevékenykedtem".

Minthogy a jelenlegi jogi szabályozás megnehezítette a civil szervezetek számára az állami forrásokhoz jutás lehetőségét, az MTZ előtt az a kérdés állt, vajon nem időszerű-e a másik, kisebb ernyőszervezettel, a Magyar Muzsikus Fórummal egy teljesen új szakmai szervezetet létrehozni - tette hozzá Kovács Géza.

1990. december 5-én alakította meg 20 zenei egyesület a Magyar Zenei Tanácsot, amely a Magyar Zeneművész Szövetség jogutódjaként, az UNESCO Zenei Tanácsának tagjaként, több mint 40 európai tagszervezettel együttműködve folytatta az munkát.

A magát népi-nemzeti gondolatkörben meghatározó zeneszerzők pedig életre hívták a Magyar Muzsikus Fórumot.

Tóthpál József, a Magyar Muzsikus Fórum jelen lévő elnöke hangsúlyozta, hogy hosszabb távon készek az együttműködésre, de új szervezet létrehozását egyelőre nem tartják aktuálisnak.

A tisztújítás keretében Zimányi Zsófiát egyhangúan választották meg elnöknek, az elnökségbe új tagok kerültek Malina János, Solymosi Tari Emőke és Zsoldos Béla mellé Zsoldos Dávidot és Hollós Mátét szavazták meg.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán
A Folkment Minifesztiválról
Ellentétek párbeszéde – Schönberg és Boulez a Zene Házában

Más művészeti ágakról

Fodor Veronika kalandkönyvéről
Celine Song: Többesélyes szerelem


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés