bezár
 

art&design

2012. 07. 03.
Örökségvédelem a Parlamentben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az Európa Tanácsnak a kulturális örökség társadalmi értékéről szóló, Faróban, 2005. év október 27. napján elfogadott keretegyezményének kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájával folytatódott az Országgyűlés keddi ülése.

prae.hu

 L. Simon László államtitkár arról beszélt, hogy ez a keretegyezmény mérföldkő a magyar örökségvédelem történetében, mivel az Európa Tanács a komplex védelmet helyezi előtérbe. Az egyezmény abban a tekintetben jelent előrelépést, hogy kinyilvánítja a kulturális örökséghez való egyéni és közösségi jogot, a kulturális jogot az egyetemes emberi jog részeként értelmezve.

    Az államtitkár szerint azt is fontos kiemelni, hogy a kultúra innovatív erővel bír, amely a gazdaság számára is ösztönzőleg hat, ezért is fontos ez a keretegyezmény. A szerződés egyébként új viszonyrendszert állít fel a kulturális örökségvédelmen belül: az embert, az emberi értékeket állítja a középpontba, egyfajta "élő örökségvédelmet" valósítva meg - mondta L. Simon László.

    Az államtitkár különösen fontosnak nevezte, hogy az egyezmény ratifikálói körének majdani bővítésével pedig lehetőség nyílik arra, hogy a határon túli magyarság kulturális örökségét hatékonyabban, az aláíró országokkal szorosan együttműködve őrizzék meg.

    Mile Lajos (LMP) felszólalásában leszögezte: pártja támogatja a törvényjavaslatot, mivel szerinte a kulturális örökség és a közös értékek felismerése segíthet enyhíteni azokat a feszültségeket, amelyeket a Kárpát-medence történelme hordoz magában. Éppen ezért szerinte ez az egyezmény felelősséggel is jár és nagyon fontos feladata a kormánynak elérni, hogy minden szomszédos ország csatlakozzon a keretegyezményhez.

    Az ellenzéki politikus ugyanakkor bírálta a kormányt a műemlékvédelmi hivatalok engedélyezési eljárásnak megváltoztatása miatt, amely szerinte nem szolgálja a kulturális örökségvédelmet.

    Turi-Kovács Béla (Fidesz) szintén arról beszélt, hogy a kulturális kormányzatnak és a külügyi kormányzatnak is mindent meg kell tennie a jövőben, hogy a szomszédos országok minél hamarabb csatlakozzanak ehhez a keretegyezményhez. Emellett a kormánypárti politikus kiemelte a kulturális örökségvédelem fontosságát a fenntartható fejlődésben, amelyre szintén kiemelt figyelmet fordít az egyezmény.


    L. Simon László államtitkár a vitában elhangzottakra reagálva visszautasította Mile Lajos állításait az engedélyezési hatóság változásaival kapcsolatban. Leszögezte: a kormány hamarosan átfogó törvényjavaslatot készít a terület szabályait illetően, amelyben a cél a preventív örökségvédelem. Ezért a tervezett változások éppen a most tárgyalt keretegyezmény szellemiségében egyszerűsíti a hatósági engedélyeztetési folyamatot és helyezik előtérbe a tényleges örökség- és műemlékvédelmet.

    Hangsúlyozta azt is: a cél, hogy az örökségvédelmi műemlék-épületeket ne konzerváljuk, hanem élettel, tartalommal, funkcióval töltsük meg.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az A.P. Art Galéria Echoes című tárlatáról
art&design

A 7layers című csoportos kiállítás a Pikszisben
Benkő Barnabás, Enyedi Zsolt, Hamerli Judit képzőművészek közös kiállításáról
Megnyitóbeszéd Augusztinyi Fruzsina kiállításához

Más művészeti ágakról

Damian Kocur: Kitörés előtt
színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében
Nagy László és Weöres Sándor egy-egy versének kapcsolatáról
Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés