bezár
 

art&design

2012. 07. 31.
Erdélyi sváb lakodalom a Sóstói Múzeumfaluban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Erdélyi sváb lakodalmat rendeznek augusztus 4-én, szombaton a nyíregyháza-sóstógyógyfürdői múzeumfaluban.

prae.hu

 Páll István, a Sóstói Múzeumfalu igazgatója az MTI-nek kedden elmondta: a skanzen Hírös lakodalmak elnevezésű rendezvénysorozatán ezúttal a svábok menyegzőjét elevenítik fel. Az esküvői ceremóniát az északnyugat-erdélyi Nagykárolyból érkező hagyományőrző együttes, a Rote Rose mutatja be.

    A sváb lakodalom szinte azonos felépítésű más tájegységek menyegzőivel, de mégis egyedinek számít különös rigmusaival, fordulataival és a talpalávalót szolgáltató rézfúvósaival. Cigányzene helyett ugyanis a sváboknál fúvószenekar dallamaira mulat, táncol a násznép, köztük a menyasszony és a vőlegény, akik a vendégekkel együtt keringőznek, polkáznak is.

    A múzeumfaluban szombaton 16 órakor kezdődik a sváb lakodalom a legénybúcsúztatóval, amely előtt a kíváncsi látogatók megtekinthetik a menyasszony kelengyéjét.

A lakodalmi menet ezután a menyasszony házához vonul, ahol a leánybúcsúztató következik. A másfél órás programba sűrített esküvői ceremónia után a lakodalmi fogásokat, a népcsoport különleges ünnepi ételeit is bemutatják.

    A múzeumfalu egyik épületének konyháján elkészítik például a strudlit, a kemencében pedig megsütik a fonott túrós kalácsot is, a sváb lakodalmak elmaradhatatlan süteményét, amelyhez fehér bort kínálnak kóstolásra. 

    A Sóstói Múzeumfalu Hírös lakodalmak rendezvénysorozatán a korábbi években a nyírségi, a matyó, a palóc és a jász lakodalmat, valamint a Hajdú-Bihar megyei Földes kuriózumnak számító menyegzőjét elevenítették fel; a rendezvényeket egy-egy alkalommal több százan nézték meg. Páll István a sváb lakodalomra is ezer körüli érdeklődőt vár szombaton a nyírségi skanzenbe.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Megnyitóbeszéd Vigh Levente Léptek nyomán című kiállításához
art&design

Vetlényi Alma kiállítása a Liget Galériában
art&design

Mihai Barabancea: Cyborg Dolphin Tears kiállítás és könyvbemutató
Megnyitóbeszéd Augusztinyi Fruzsina kiállításához

Más művészeti ágakról

Danczi Csaba László emlékére
Az ezegymunkahej című zenés bohózat a Három Hollóban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés