bezár
 

színház

2012. 11. 26.
Megfelelő áron kelt el a Játékszín
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megfelelő áron, a jogszabályok betartásával kelt el a Játékszínt működtető társaság - közölte az MTI-vel hétfőn a Magyar Nemzet Vagyonkezelő Zrt, amely az ügy legfontosabb dokumentumait is közzétette honlapján.

Szkéné színház

 A Játékszín Terézkörúti Színház Nonprofit Kft. 2011-ben 144,1 millió forint támogatást kapott a működéshez, a minisztériumi támogatás megszűntével azonban 2012 közepére működésképtelenné vált.

Az emiatt végelszámolás alá került társaságot ebben az állapotban értékesítették, miután vételi árajánlat érkezett annak megvásárlására - idézte fel az állami vagyon kezeléséért felelős MNV Zrt.
   
Közleményükben hangsúlyozták: az iratok áttekintését követően a Budapesti Rendőr-főkapitányság elutasította a Játékszín eladása kapcsán tett feljelentést.
   
Az MNV Zrt. sajnálatosnak tartja, hogy a társaság értékesítése "egyértelműen politikai támadások célpontja lett", de a nyilvánosság tájékoztatása céljából közzéteszi a Játékszín Terézkörúti Színház Nonprofit Kft. vagyonértékelését, amely bemutatja a végelszámolás alatt állt társaság értékét, és egyértelműen igazolja, hogy az értékesítés megfelelő áron történt.
   
Németh Kristóf színművész a közelmúltban három társával megvette a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től (MNV) a százszázalékos állami tulajdonban lévő Játékszín Nonprofit Kft., a teátrum októberben új formában, magánszínházként kezdte meg működését.

Németh Kristóf, a májusban megszűnt Budapesti Kamaraszínház volt színésze az MTI-nek korábban elmondta, hogy a kiemelten közhasznú kft.-t négy magánszemély vette meg: mellette Bank Tamás színész, aki az új cég kreatív igazgatója, Szűcs Attila, a Budapesti Kamaraszínház egykori gazdasági vezetője, aki gazdasági igazgatója és Metz Alexandra, aki a jogtanácsosa a cégnek.
   
A végelszámolás alatt álló kft.-t az összes terhekkel és jogosultságokkal együtt vették meg, a közzétett szerződés szerint 3,1 millió forintért. Németh Kristóf elmondta, hogy a cég 10 millió forintos nagyságrendű adósságállományát is átvették.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében
színház

Thomas Ostermeier Sirály rendezése a londoni Barbican Centre-ben
színház

Az Egy nyár című komédia a Katona József Színházban
A köd című dráma a Kettőspont Színházban

Más művészeti ágakról

Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye
Celine Song: Többesélyes szerelem
A Knoll Galéria Ég és Föld fényei - Festészet 1990 körül egy magángyűjteményben című kiállításáról
art&design

Missing The Point - Endrődi Aladár fotói Ukrajnából


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés