színház
2012. 12. 21.
Teljes egészében megkapják a 2012-re megítélt támogatásukat a független színházak
Teljes egészében megkapják a 2012-re megítélt támogatásukat a független színházak, miután a kormány döntött arról, hogy a kulturális területnek összesen közel 1,1 milliárd forintot juttatnak vissza - közölte az MTI-vel az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Az úgynevezett II-es kategóriába sorolt zenekarok és a VI-os kategóriába sorolt független színházak és táncegyüttesek teljes egészében megkapják a számukra korábban erre az évre megítélt támogatásukat - írta az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
A kormány december 18-án döntött az október elején elfogadott költségvetési egyenlegjavító intézkedések módosításáról. Eredetileg csak a támogatásuk kétharmadához juthattak volna hozzá ezek a szervezetek.
Ugyancsak teljes egészében megkapják a megítélt támogatást a "kiemelt művészeti célok" pályázatokon sikerrel induló előadóművészeti szervezetek, amelyeket eredetileg 100 százalékban érintett volna az elvonás.
Hozzájut a tervezett 151 millió forintos támogatáshoz a Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány is. A Magyar Állami Operaház saját bevételeit érintő 250 millió forintos zárolást 110 millióval sikerült csökkenteni a kormány döntésének köszönhetően.
A visszajuttatott összegek kifizetése jövő év elején történhet meg - tudatta közleményében a minisztérium.

További írások a rovatból
Szabó Magda: Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban
Beszélgetés Kovács Tamás színművésszel a KultúrArc eseményén
Jureša és Kárpáti a Trafó évadnyitó eseményén
Más művészeti ágakról
Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)