bezár
 

art&design

2013. 01. 23.
Négyszázezer látogatót fogadtak a Zsolnay intézményei
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Sikeresnek értékelte a pécsi Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) elmúlt évét Márta István ügyvezető szerdán a baranyai megyeszékhelyen.

prae.hu

Sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Dunántúl legnagyobb városa kulturális, közművelődési intézményeinek döntő többségét integráló társaság és épületeinek, területeinek bérlői 2012-ben 2 ezer 271 programot szerveztek, és több mint 395 ezer - ezen belül 337 ezer fizető - látogatót fogadtak. A Zsolnay-negyed eseményeire mintegy 246 ezer, a Kodály Központ programjaira 79 ezer látogató volt kíváncsi. 
   
Ez egyben azt is jelenti, hogy sikerült túlteljesíteni a pécsi Európa Kulturális Fővárosa program során épült két intézmény uniós támogatásáért vállalt évi 150 ezres, illetve 50 ezres forgalmat - jegyezte meg.
   
Az ügyvezető az idei tervekről közölte, hogy az előző évinél kevesebb program lesz, de nagyobb hangsúlyt kívánnak helyezni a turisztikai vonzerő növelésére, továbbá a művészet- és múzeumpedagógiai tevékenységre. Idén is megrendezik az utóbbi évek nagysikerű eseményeit, a Zsolnay Fesztivált, a Szamárfül Fesztivált, emellett a programkínálatot olyan újdonságok gazdagítják majd, mint a Zsolnay Extrémsport Napok júniusban vagy a Dán Napok októberben.
   
Mint hozzátette, a ZSÖK rezidens programot indított a negyed és a Kodály Központ ismertségének növelésére, fiatal művészek támogatására is. Ennek keretében volt lemezfelvétele és lesz koncertje, illetve fotókiállítása Baráti Kristóf hegedűművésznek, Horváth Viktor író pedig lehetőséget kap rá, hogy a kulturális negyed vendégeként dolgozzon Zsolnay családtörténeti regényén.
   
Az ügyvezető szólt arról is, hogy az egykori pirogránit üzemben látvány-kesztyűmanufaktúra, a Zsolnay Kisasszonyok terén pedig borturisztikai centrum és bormúzeum nyílik.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

A Talált terepen. Művészeti gyakorlatok a Marcel Duchamp-díj 25 évéből című kiállításról
art&design

Bemutatták Győrffy László Poszthumán Stratégiák című könyvét
Megnyitóbeszéd Augusztinyi Fruzsina kiállításához

Más művészeti ágakról

Nagy László és Weöres Sándor egy-egy versének kapcsolatáról
Ki marad, ha Shady eltűnik?
Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés