színház
2013. 04. 12.
Nyílt vitát kér Fekete Györgytől a FESZ
Nyílt levélben fordult a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) elnöksége Fekete Györgyhöz, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökéhez, hogy nyílt vita segítse a tisztánlátást a magyar kulturális finanszírozás jelenének és jövőjének megítélésben.
A FESZ az MTI-hez pénteken eljuttatott levelében arra hívja fel a figyelmet, hogy a Magyar Művészeti Akadémia a kulturális irányításban "elsőrangú szerepet" szerzett, befolyása ráadásul folyamatosan, nehezen átlátható módon növekszik.
A tömörülés szerint a nyílt vitát az teszi szükségessé, hogy az MMA eddigi működése is "számos kérdést, aggályt" vetett fel, és "a kormányzati nyilatkozatok alapján már a közeljövőben köztestületük további erőteljes expanziója várható az állami kulturális forrásosztás és irányítás területén".
"Szándékaink szerint így egyenlő feltételek mellett, a nyilvánosság bevonásával, higgadtan és tárgyilagosan teremthetnénk lehetőséget a magyar közkulturális állapotok, és abban az MMA által betöltött szerep értékelésére" - áll a dokumentumban, amely arra kéri Fekete Györgyöt, hogy egy külön rendezvény keretében, előre rögzített szabályok és feltételek mentén folytassák le a vitát.

További írások a rovatból
Beszélgetés Köles Ferenccel a közérzetéről, pályája sikereiről, kudarcairól és a színházi struktúráról
Jureša és Kárpáti a Trafó évadnyitó eseményén
FröccsFeszt – önismereti imprófesztivál a Momentán Társulat bemutatásában
Más művészeti ágakról
Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)