bezár
 

film

2013. 09. 09.
Velencei filmfesztivál - Az olasz sajtó a hazai Arany Oroszlánt ünnepli
Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bernardo Bertolucci zsűrielnök meglepetésének nevezték a vasárnapi olasz újságok a 70. Velencei Filmfesztivál eredményét, az Arany Ororszlánt ugyanis Gianfranco Rosi olasz rendezőnek a római körgyűrűről forgatott dokumentumfilmje kapta.

prae.hu

"Olasz az oroszlán. Forradalom a Lidón" - kommentálta a Sacro GRA (Szent körgyűrű) című film által elért eredményt a legnagyobb olasz napilap, a Corriere della Sera.

"A dokumentumfilmek fesztiváljának kikiáltott szemlén az Arany Oroszlánt nem kaphatta más, mint egy dokumentumfilm" - írta az újság, hangsúlyozva, hogy olasz alkotás 15 éve nem volt a legjobb Velencében. Legutóbb 1998-ban az olasz Gianni Amelio rendezte Cosi ridevamo című film nyerte az Arany Oroszlánt.

"Csakis egy olyan forradalmi filmes, mint Bertolucci ismerhette el, hogy a dokumentumfilm is mozi" - nyilatkozta a lapnak Gianfranco Rosi, a széles olasz közönség előtt eddig ismeretlen rendező.

Alberto Barbera, a fesztivál igazgatója hozzátette, hogy a zsűri "kiegyensúlyozottan, de nem egyhangúan" hozta meg döntését a legjobb filmnek ítélt díjról.

A lap szerint csalódást okozott, hogy a fesztivál "kedvenc és legtöbbet tapsolt" alkotásának, a Stephen Frears rendezte Philomena című filmnek kizárólag a forgatókönyvét díjazták.

Paolo Merenghetti, a Corriere neves filmkritikusa felhívta a figyelmet arra, hogy a zsűrinek a művészfilmek helyett inkább a közönség által is kedvelt alkotásokat kellett volna díjaznia.

Velencét megbabonázta a római körgyűrű - írta a La Repubblica, amely kiemelte, hogy a szombat esti díjazáson az Arany Oroszlánról hozott döntést néhány bekiabálás kísérte, Bertoluccit viszont állva tapsolták meg. Az újságnak nyilatkozó Bertolucci szerint Rosi dokumentumfilmje "tiszta, majdnem ferences szellemiségű mű".

Rosi elmondta, hogy három évet töltött lakókocsiban a forgatás alatt. "Bertolucci döntése léket vágott a dokumentumfilmek és a filmek között eddig emelt falon bebizonyítva, hogy mindkettő ugyanaz, vagyis mindkettő mozi" - fogalmazott a lapnak a rendező.

"Engem megfiatalított a díj!" - mondta a 82 éves Elena Cotta, a legjobb női alakításért járó Coppa Volpi tulajdonosa, aki az Emma Dante rendezte Via Castellana Bandiera című filmben játszott. Cotta eddig színházi színésznőként volt ismert.

A La Stampa azt hangsúlyozta, hogy az idei velencei filmfesztivál más tekintetben is sikeres volt: tíz százalékkal emelkedett a bevétel, nőtt a látogatók száma és 160 ezren követték a fesztivált a közösségi portálokon.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Luca Guadagnino: Vadászat után
Az Oscar-jelölt A zuhanás hangja című filmről
Damian Kocur: Kitörés előtt
Laura Piani: Jane Austen tette tönkre az életemet

Más művészeti ágakról

gyerek

Szép Szó-konferencia és módszertani műhely
színház

A Katona József Színház DoKlub projektjének Lepjetek meg! című előadásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés