art&design
2013. 10. 22.
Emléktáblát avattak Robert Capa tiszteletére
Üveg emléktáblát avattak Robert Capa tiszteletére a fotográfus egykori V. kerületi lakóhelyének falán kedden.
Az ünnepségen Csomós Miklós oktatási és kulturális főpolgármester-helyettes a művész életútját ismertetve kiemelte egyik legismertebb mondását, amely szerint "ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel". Szavai szerint amikor Robert Capa 1954-ben tragikusan fiatalon meghalt az indokínai háborúban, éppen ennek a filozófiának akart megfelelni.
A főpolgármester-helyettes utalt arra, hogy a fotógráfus Friedmann Endre néven született Budapest belvárosában, majd elhagyta az országot, hogy világot lásson és tanuljon, később pedig a terjeszkedő nácizmus miatt nem térhetett vissza. Mint fogalmazott, Capát hajtotta a kalandvágy, amikor nem fotózott, akkor az életet habzsoló ember volt.
Dokumentaristaként és haditudósítóként vált ismertté, leghíresebb képe A milicista halála, amelyet a fotótörténeti szempontból egyedülálló normandiai partraszállás követett, ahol egyedüli fotósként vállalta, hogy a támadás első hullámával lép partra.
Csomós Miklós a sors fintorának nevezte, hogy a partraszálláskor készített fotóit egy asszisztens elrontotta, a rengeteg tekercsből csak néhány maradt, azonban azokból is kiderül, milyen munkát végzett.
Baki Péter, a Magyar Fotógráfiai Múzeum igazgatója azt mondta: a 100 éve született Robert Capa már 70 éve kiérdemelte a táblát, amely a szakmai megbecsülést jelzi.
Az V. kerületi Városház utcai épületen elhelyezett emléktábla Buczkó György üvegművész alkotása.
Robert Capa október 22-én lenne 100 éves. A Magyar UNESCO Bizottság javaslatára az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete 2013-ban Robert Capa születésének centenáriumát felvette azon évfordulók közé, amelyeket megünneplésre méltónak talál.

További írások a rovatból
Benkő Barnabás, Enyedi Zsolt, Hamerli Judit képzőművészek közös kiállításáról