bezár
 

színház

2014. 04. 29.
Mihályi Győző lett a Színházi Dolgozók Szakszervezetének új elnöke
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mihályi Győző színművészt választotta új elnökévé a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SZíDoSZ) hétfői tisztújító kongresszusán - közölte Kovács Éva Rebecca színművész, a SZíDoSZ elnökségi tagja kedden az MTI-vel.

Szkéné színház

Mihályi Győző, az Újszínház művésze a szakszervezet élén a SZíDoSZ-t 15 éven át irányító Konrád Antalt váltja, aki a kongresszuson köszönt le tisztéből.
    
A SZíDoSZ alelnökeivé Csőre Gábor színművészt, a Vígszínház társulatának tagját és Tóth Attila világosítót, a Veszprémi Petőfi Színház munkatársát választották meg a kongresszuson.
    
Az elnökség tagja lett Császár Angela, Detre Annamária, Igó Éva, Kósa Béla, Kovács Éva Rebecca, Kováts Kriszta, Pálos Zsuzsa, Peller Károly, Pregitzer Fruzsina, Nagy András, Pelsőczi László színművészek, Rónai Pál karnagy, Karsai János pantomimművész, Zsoldos Anikó súgó és Krsztovics Sándor műszaki vezető.
    
Az elnökség, amelynek megbízatása 5 évre szól, a következő 3 hétben megkezdi munkáját - olvasható a közleményben.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

farkas d. gergő mama című táncelőadása a Trafó színpadán
Madame Tartuffe a Pesti Színházban
Benkó Bence Sirály-rendezése a Gólem Színházban
A Nagyváradi Szigligeti Színház Csárdáskirálynő előadása

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 45. számáról
A Weeskinders Publishing bemutatkozásáról
irodalom

Vados Anna Egymás lélegzete című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés