bezár
 

színház

2014. 05. 31.
Dömötör-díjak – Molnár László kapta az idei életműdíjat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Átadták a szegedi színházi élet szakmai elismeréseit, a Dömötör-díjakat szombaton este, az idei életműdíjas Molnár László karmester lett.

Szkéné színház

Molnár László a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Farkas Ferenc növendékeként szerzett diplomát, majd Kórodi András magántanítványaként karmester lett. Szolnoki és nyíregyházi pályakezdés után 1978-ban szerződött Szegedre, ahol hosszú ideig a karigazgatói, illetve a zeneigazgatói posztot is betöltötte.

Az idén hetvenedik születésnapját ünneplő, komponistaként és zenepedagógusként is aktív művész nevéhez országos hírű operabemutatók kötődnek, de más műfajokban is otthonosan mozog: népszerű musicaleket, operetteket, szimfonikus műveket is sikerrel dirigált.

A teljes szegedi színházi életet lefedő Dömötör-díjat 1999-ben civil kezdeményezésre alapították, 2006-ban bekerült Szeged városának hivatalos kitüntetései közé. Tíz kategóriában a közönség szavazatai alapján dől el, ki veheti át az elismerést. Az életműdíjat a kuratórium ítéli oda, a legjobb háttérmunkásnak járó elismerést pedig a szegedi társulat tagjai, dolgozói adományozzák titkos szavazással, ezt idén Almási Gyöngyi súgó kapta.

A Szegedi Nemzeti Színházban rendezett gálaműsoron a legjobb férfi színészi alakításért járó díjat – az idén Kölcsey-éremmel kitüntetett - Pataki Ferenc vehette át William Shakespeare Othello című tragédiájában Jágó megformálásáért. Csorba Kata a legjobb női színészi alakításért járó elismerés nyerte el Vinnai András Másikember című fantasztikus vígjátékának egyik főszerepéért. A nézők a legjobb férfi mellékszereplőjének Poroszlay Kristófot választották az Othellóban nyújtott alakításáért, a legjobb női mellékszereplő Kéner Gabriella lett a Shakespeare-tragédiában látott játékáért.

A legjobb opera-énekesnőnek az évadban a Verdi Simon Boccanegra című művében Amelia Grimaldit játszó Kónya Krisztinát választották, a legjobb operaénekesnek járó elismerést László Boldizsár kapta Offenbach Hoffmann meséi című darabjának címszerepéért. Az utóbbi opera díszlettervezője Molnár Zsuzsa szintén Dömötör-díjat vehetett át, ahogy az Ágacska jelmeztervezője, Varjas Zsófia is.

A legjobb rendezőnek járó elismerést a Szegedi Kortárs Balett – a közelmúltban a Seregi-díjat is elnyert - művészeti vezetője, Juronics Tamás érdemelte ki a Tavaszi áldozat színpadra állításáért. A legjobb táncos az idén – a Magyar Táncművészek Szövetségétől - az évad férfi táncművésze elismeréssel jutalmazott Csetényi Vencel lett, a Rítus című előadásban nyújtott alakításáért.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A Katona József Színház DoKlub projektjének Lepjetek meg! című előadásáról
színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 45. számáról
irodalom

Vados Anna Egymás lélegzete című kötetének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 44. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés