bezár
 

színház

2014. 07. 11.
A londoni Globe Színház az Urániában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
William Shakespeare születésének 450. évforduló alkalmából vetítéssorozatot szervez az Uránia Nemzeti Filmszínház a londoni Shakespeare's Globe színház korábbi évadjainak sikerdarabjaiból.

Július 22-én a Vízkereszt, vagy amit akartok című vígjátékot tekintheti meg a közönség. A korhű módon csupa férfiból álló, Stephen Fry és Mark Rylance vezette díjnyertes társulat autentikus díszletekkel, jelmezekkel és zenei betétekkel varázsolja a nézők elé az 1601-es bemutató hangulatát - közölte a filmszínház pénteken az MTI-vel.
    

A makrancos hölgy című vígjátékot augusztus 5-én, a VIII. Henrik című királydrámát pedig augusztus 19-én vetítik. Szeptember 2-án látható a Rómeó és Júlia című tragédia a Globe művészeti vezetője, Dominic Dromgoole rendezésében. A vetítéssorozatot az Ahogy tetszik című komédia zárja szeptember 16-án.
    

A nyári válogatást követően októbertől a Globe színház 2014/15-ös évadjának új előadásai - a Macbeth, A vihar és a Szentivánéji álom - teszik teljessé a Shakespeare emlékév programját az Urániában.
    

Az előadásokat műfordítások alapján készített magyar felirattal láthatja az Uránia közönsége.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

80 éves Demjén Ferenc
Körtánc a Marczibányi Téri Művelődésiközpontban
színház

A Műút folyóirat Túlhevített virágcsokor című digitális mellékletéről
színház

Interjú a Csokonai KözTér Második felnőttkor című projektjéről

Más művészeti ágakról

építészet

A lakozási válságról
gyerek

A Móra könyvkiadó és a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár szervezésében
Lapszemle az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 9. számáról
gyerek

Minőségi gyerekirodalom irodalomterápiával ötvözve Szegeden


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés