bezár
 

színház

2014. 11. 10.
Színházi előadás a Gyermekmentő Szolgálat javára
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) egészségügyi munkáját támogatja a budapesti Vígszínház Lumpáciusz Vagabundusz című, december 19-i előadása.

Az 1990-ben alakult Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület célja a fizikailag és értelmileg sérült, az árva és rászoruló gyermekek felkarolása, életkörülményeik javítása, gyermekintézmények segítése. Évente több karitatív célú rendezvényt szerveznek, amelyek bevételéből a hátrányos helyzetű, beteg, árva gyermekeket támogató tizenkét programjukat működtetik.
        

A szervezet egészségügyi programjának keretében évente két alkalommal önkéntesekből álló orvos- és szakembercsoport utazik a romániai Hargita megyébe, ahol óvodákban és iskolákban vizsgálják, gyógykezelik a rászoruló gyermekeket, valamint nőgyógyászati  kamiont és mozgó fogászati rendelőt működtetnek. Az önkéntes orvosok tavaly több mint 10 ezer vizsgálatot végeztek Erdélyben.
    

A hagyományoknak megfelelően az NGYSZ idén is megtartja jótékonysági estjét. Az Eszenyi Enikő rendezte Lumpáciusz Vagabundusz című kétrészes zenés előadásban mások mellett Stohl András, Lengyel Tamás, Lukács Sándor, Hegyi Barbara, Hevér Gábor, Kerekes József és Danis Lídia lép színre - közölte a szervezet az MTI-vel.
    

A Johann Nepomuk Nestroy műve nyomán készült darab címszereplője Lumpáciusz Vagabundusz. A bohém csavargó ivásra és kártyázásra csábítja a fiatalokat, akik nem akarnak dolgozni, csak szórják a pénzt. Heltai Jenő 1943-ban írt verses vígjátékát a Vígszínház színpadán új, mai feldolgozásban láthatja a közönség.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Szerelem, Ó! az Art Színtérben és a Csengetett, Mylord? az Orlai Produkciós Irodánál
színház

Interjú a Csokonai KözTér Értünk című előadásáról
színház

Juhász Ferenc-est a Müpában
színház

A Pannon Várszínház társulat A filmsztár című előadásáról

Más művészeti ágakról

A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján
art&design

Az EX SITU kiállításról
Lapszemle az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 9. számáról
építészet

A lakozási válságról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés