bezár
 

színház

2015. 02. 19.
Schlanger András a nyíregyházi színház élén
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Új igazgató, Schlanger András színész-rendező irányítja a jövőben a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházat. Erről a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely önkormányzati közgyűlése zárt ülésen döntött csütörtökön.

Az új színházigazgatót hét pályázó közül választotta ki a közgyűlés. Schlanger András megbízatása 2015. július elsejétől öt évre szól - közölte az ülés után Rendes Sándor, az önkormányzat szóvivője.
    

Az eddigi igazgató szintén pályázott a tisztségre: a jogász, esztéta, rendező végzettségű Tasnádi Csaba 1999-től irányította a Móricz Zsigmond Színházat. Az ő nevéhez fűződik a Vidor Fesztivál létrehozása, amely 2002-től az egyik legnagyobb hazai kulturális rendezvénynek számít.
    

Schlanger András 1961-ben született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán diplomázott. A nyíregyházi színháznak 1984 és 1988 között színész-rendezője, 1990 és 1993 közötti pedig művészeti vezetője volt.
    

A színház-igazgatói tisztségre rajta és Tasnádi Csabán kívül pályázott még Gáspár András színész, Háda János színész-rendező, Laklóth Aladár színész, Pankotay Péter színész és Szalma Tamás színész.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetések a DESZKA Fesztiválon
színház

Bergman Hűtlenek című drámája a Radnóti Színházban
színház

Juhász Ferenc-est a Müpában
Parasztopera a Radnóti Miklós Színházban

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 11. számáról
Élet és Irodalom LXX. évfolyam, 10. szám
art&design

Az EX SITU kiállításról
Méhes Károly Kezdő vak című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés