bezár
 

színház

2016. 10. 02.
Emlékfalat avattak a Pécsi Nemzeti Színház kiemelkedő művészeinek tiszteletére
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Pécsi Nemzeti Színház kiemelkedő, állami díjjal is elismert művészeinek nevét őrző emlékfalat avatott a teátrumban Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár - tudatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) vasárnap az MTI-vel.

A tárca közleményében azt írta: mostantól emlékfal őrzi a színház azon zenészeinek, táncosaiknak és prózai színészeinek a nevét, akik 1954 óta érdemes vagy kiváló művészi elismerésben, Liszt-, Erkel-, Harangozó-, Jászai-, illetve Kossuth-díjban részesültek.

Szkéné színház

Az írásos összefoglaló szerint az eseményen Hoppál Péter a művészvilág fontos hagyományának nevezte egymás sikereinek ünneplését, hozzátéve, hogy az alkalmak elmúltával viszont inkább csak a lexikonok és a színháztörténészek tartják számon azokat, akik a szakmaiságnak - állami díjjal is elismert - magas fokát képviselik.

Az államtitkár jelezte: a színházművészet napjainkban fellendülőben van, a teátrumok országos nézőszáma tavaly meghaladta a 6,7 milliót, ami 2008-hoz képest másfélszeres növekedés.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Thomas Ostermeier Sirály rendezése a londoni Barbican Centre-ben
színház

Az Egy nyár című komédia a Katona József Színházban

Más művészeti ágakról

Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye
Fedezd fel Csontváry Kosztka Tivadar művészetét!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés