bezár
 

zene

2009. 03. 18.
Elhunyt Gasner János zenész
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elhunyt Gasner János, az Európa Kiadó és a Sziámi korábbi gitárosa, zeneszerzője, az underground zenei élet ismert alakja - mondta el Menyhárt Jenő, az Európa Kiadó alapítója, frontembere.

prae.hu

Gasner János kedden tragikus hirtelenséggel, 54 éves korában halt meg.
"Rendkívül tehetséges ember volt, sajnálom, hogy az utóbbi időben nem voltunk kapcsolatban" - mondta Menyhárt Jenő. Mint felidézte, együtt katonáskodtak, "akkor még blues zenét játszott, én viszont a punk iránt érdeklődtem, úgyhogy sokat vitatkoztunk".

"Úgy került az Európa Kiadóhoz, hogy évekkel később egyszer találkoztunk a Bartók Béla úton, leültünk beszélgetni és mondta, szeretne lejönni megnézni egy Európa Kiadó-próbát, mert tetszett neki, ahogy Dönci, Dénes József gitározik. Lehozott egy gitárt és nagyon jól játszott, kicsit olyan stílusban, mint Robert Fripp a King Crimsonból. Ő lett a másik gitárosunk" - idézte fel Menyhárt Jenő.

Gasner János ekkor volt először az Európa Kiadó tagja, aztán az alakuló Sziámi zenekarba ment, ahol Müller Péterrel játszott együtt, később, miután Dönci kilépett az Európa Kiadóból, Menyhárt visszahívta és játszott is az együttes második albumán, az 1989-ben megjelent Szavazz Rám!-on.

Hosszú éveken át volt meghatározó gitárosa és zeneszerzője a Sziámi zenekarnak, de játszott az Új Nemben, Bada Dadával és a Bárdos Deák Ágnes vezette Bardóban is. Az utolsó projekt, amelyben szerepelt, a Paddy at the Gas Station volt; ez a formáció hétfőn, halála előtt egy nappal a Gödörben lépett fel.

Az Európa Kiadó másik gitárosa, Dénes József (Dönci) tavaly júliusban hunyt el.

nyomtat

További írások a rovatból

A Folkment Minifesztiválról
Richard Strauss: Ariadne auf Naxos a Bécsi Állami Operaház előadásában
Balogh Ádám lemezéről
Einstürzende Neubauten az Akváriumban

Más művészeti ágakról

Illyés Gyula és Weöres Sándor egy-egy anya-versének hasonlóságairól
A konyha és A brutalista című filmekről
Kotányi Attila Éberen kutató élet könyvét mutatták be a Nyitott Műhelyben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés