bezár
 

irodalom

2017. 05. 30.
Szathmáry István Pál kapta a Vízy Dorka díjat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Idén Szathmáry István Pál kapta a Vízy Dorka emlékére alapított díjat. A Magyar Nemzet újságírója a Hogyan került Lengyelország trónjára Jézus? című cikkéért érdemelte ki a második alkalommal odítélt elismerést.  

A díjról szakmai zsűri döntött, amelynek tagjai Beszterczey Judit, Karafiáth Orsolya, Madarász Zsolt, Stumpf András és Szily László. A díjra rádiós, televíziós és írott sajtóban dolgozó újságírók pályázhatnak, olyan témákkal – egészségügy, tudomány, környezetvédelem, vallás, művészetek, kultúra- , amelyek Vízy Dorka számára is különösen fontosak voltak. Idén csaknem hetven pályázat érkezett. Az elismerést újságírók, pályázók, egykori kollégák, barátok és családtagok körében adták át a budai A Harmadik Hely nevű lakásszínházban.

prae.hu

Vízy Dorka 2007-től napi rendszerességgel vezette a Közelről című délutáni magazint a Kossuth Rádióban. 1995-ben került a Magyar Rádióhoz, ahol dolgozott a Petőfi Rádió Délelőtt című műsorában, a Csúcsforgalom és a 180 perc című műsorokban, a Calypso Rádióban és vezetett ifjúsági műsort a Duna Televízióban. Újságírói munkásságát a Katolikus Püspöki Konferencia Szalézi Szent Ferenc díjjal, a Magyar Rádió többször nívódíjjal ismerte el. 2014-ben, szenteste hunyt el, 41 évesen.

A Vízi Dorka díj átadása

 

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

A megújult Életünk folyóirat 2025 őszi lapszámáról
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 44. számáról
Macuie Maszasi A vulkán lábánál című kötetéről
Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 42. számáról

Más művészeti ágakról

A Mary Page Marlowe című előadás a londoni Old Vic-ben
film

Véget ért a 2. Budapest International Film Fesztivál
Beszélgetés Köles Ferenccel a közérzetéről, pályája sikereiről, kudarcairól és a színházi struktúráról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés