A Lengyelországi Magyar Kulturális Évad másféléves programsorozatának zárásaként tekintheti meg a lengyel közönség a magyar kultúra egyik virágkorát idéző, Modernizmus Magyarországon 1900–1930 című képzőművészeti kiállítást. A tárlat elsősorban a Nyolcak alkotásaira épül, amelyek a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozatban már kimagasló sikert arattak: a baranyai tárlat után több tízezren látták a műveket Budapesten a Szépművészeti Múzeumban, Bécsben a Kunstforumban, majd 2014-ben Párizsban, a Musée d’Orsayban.

A magyar modernizmus mesterműveit felvonultató több mint száz műalkotást most a lengyel közönség is megtekintheti a varsói királyi várban. A művek döntően a Janus Pannonius Múzeumból és a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galériából érkeztek, de kölcsönzött műveket a kaposvári Rippl-Rónai, a tatai Kuny Domonkos, a székesfehérvári Szent István Király és a szentendrei Ferenczy Múzeum is. A kiállítás szakmai felelőse a pécsi Janus Pannonius Múzeum, amelyben a XX. századi modern magyar képzőművészet legjelentősebb gyűjteménye található.

Magyarország a XX. század első évtizedeiben a modernizáció megjelenésének dinamikus időszakát élte: Budapest a szellemi élet központja lett, egymást érték a kulturális események, értelmiségi társaságok alakultak, szakmai testületek szerveződtek, a művelt és tájékozott entellektüel aktivitása fellendítette a szellemi életet. A zene, a képzőművészet, az irodalom művelői új művészeti nyelv létrehozásával kísérleteztek: a modern kor aktuális kihívásaira keresték a válaszokat.

Ebben az időszakban a magyar és egyben az egyetemes modern művészet szülőföldje is Párizs volt. A XX. század első évtizedében a fiatal magyar alkotók közül egyre többen München helyett a francia fővárosba mentek tanulni. Az első „forradalmár” Rippl-Rónai József volt, aki ugyan a magyar romantikus festészet kiemelkedő alakjához, Munkácsy Mihályhoz indult, mégis a Nabis csoport elismert alkotójaként szerzett elismerést Franciaországban, aminek természetesen Magyarországra is eljutott híre. Az 1900-as évek elején aztán többen követték, s kapcsolódtak az akkori legújabbnak tűnő, fauves törekvéshez. Czóbel Béla, Ziffer Sándor, Perlrott Csaba Vilmos, Bornemisza Géza, Berény Róbert, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Tihanyi Lajos az elsők között voltak, akiknek a munkásságára a franciaországi hatás meghatározó erővel bírt.

Az 1909-ben Új képek címmel közös kiállítással jelentkező nyolc alkotó mindegyike lázadt a festészeti és a társadalmi konvenciók ellen. A Nyolcak művészei a polgári Magyarország megvalósításáért álltak ki, társaik a korszak nagy gondolkodói és társművészei, mint Fülep Lajos, Ady Endre vagy Bartók Béla voltak. 1909 és 1912 közötti három kiállításuk hatalmas figyelmet kapott: támadták vagy ünnepelték őket.

Ebből az időszakból a Janus Pannonius Múzeum főművekkel rendelkezik, amelyeket tovább erősítenek a többi múzeumból származó alkotások. A Nyolcak közül Czóbel Béla: Fiú aktok, vagy a Nyergesújfalui udvar, Márffy Ödön: Fürdőzők, Tihanyi Lajos: Cigányasszony gyermekkel, Berény Róbert: Cilinderes önarckép, Vörösruhás nő, Czigány Dezső: Kettős portré, Pór Bertalan: Vágyódás a tiszta szerelemre, Kernstok Károly A Schiffer villa üvegablak kartonja a témát feldolgozó kiállítások kihagyhatatlan darabjai csakúgy, mint a – nem a Nyolcakhoz tartozó – Ziffer Sándor Önarckép, vagy Perlrott Csaba Vilmos Fürdőző fiúk, vagy Álló aktja, amelynek különleges jelentőséget ad, hogy a Matisse-iskola műtermében készült.

A varsói kiállítás témája azonban túlmutat a Nyolcak munkásságán: felöleli az Aktivisták és a Ma folyóirat körének művészeit is, akikhez a Nyolcak több alkotója ténylegesen kapcsolódott. Uitz Béla, Kmetty János, Nemes Lampérth József, Bortnyik Sándor, Bernáth Aurél, Schadl János, Mattis Teutsch János, illetve a kubista képalkotás különleges változatát képein létrehozó Dénes Valéria, Galimberti Sándor, Szobotka Imre munkái szintén részei a tárlatnak.

A Nyolcak és a Ma kör alkotóinak I. világháború utáni története változatosan alakult: az avantgardizmus főként az emigrációban, Tihanyi Lajos, Kassák Lajos, Bortnyik Sándor, Nemes-Lampért József, Moholy Nagy László vagy Uitz Béla munkásságában élt tovább.

A modern magyar művészet Párizs nélkül a húszas-harmincas években elárvult lett, a neoklasszicista, poszt-expresszionista vagy éppen lírai-festői irányzatok erősödtek fel. A bécsi, párizsi, berlini emigráció után a húszas évek közepén többen hazatértek, mint Kernstok Károly, Berény Róbert, Kassák Lajos és Bortnyik Sándor. A húszas évek végére az „izmusok” örökségeként a művészek jó része egy mértéktartóbb, a korábbi hazai és nemzetközi tradíciókra jobban építő szintézist hajtott végre Magyarországon.

A kiállítás 2018. január 7-ig tekinthető meg.

Közreműködő partnerek: Varsói Királyi Vár Múzeuma, Janus Pannonius Múzeum (Pécs), Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, Ferenczy Múzeum (Szentendre), Rippl-Rónai Múzeum (Kaposvár), Kuny Domonkos Múzeum (Tata), Szent István Király Múzeum (Székesfehérvár), Varsói Magyar Kulturális Intézet

A kiállítás kurátora:  Sárkány József, művészettörténész, Janus Pannonius Múzeum (Pécs)