bezár
 

art&design

2017. 10. 16.
Art Capital - 2018 júniusában rendezik a következő fesztivált
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jövőre már júniusban elindul Szentendrén az Art Capital kortárs képzőművészeti fesztivál; a Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) által szervezett programsorozat több mint harminc helyszínen kínál majd kiállításokat.

A 2016-os "nulladik év" után az idén szeptember végén lezárult 2. Art Capital már 18 kiállítással és 66 programmal várta a közönséget - idézte fel a fesztivál hétfői budapesti sajtótájékoztatóján az FMC igazgatója.
    

prae.hu

Gulyás Gábor kiemelte: Szentendre a képzőművészet magyar fővárosa, ahol 200-300 képzőművész él. Az FMC 2016 és 2017 szeptembere között 52 időszaki tárlatot nyitott a városban, számos nemzetközi alkotót is elhozva.
    

Mint emlékeztetett, az Art Capitalra külföldön is igyekeznek felhívni a figyelmet: májusban például Velencében, a Canale della Giudeccán Vincze Ottó Riverpool című installációját állították ki.

A 2018-as Art Capital első projektje is külföldön, ezúttal Bécsben lesz, de az osztrák mellett a szlovákiai és - Szentendre hagyományai miatt - a szerbiai közönséget is igyekeznek elhívni a fesztiválra - számolt be.
   

Gulyás Gábor elmondása szerint az Art Capital idei témája az Otthon-otthontalanság volt, a 2018-as mottó pedig Ösvények a kertben lesz.
    

Jövőre június 9. és 24. között tartják meg a fesztivált, melynek egy Ferenczy Béni-kiállítás is része lesz, de az idei Velencei Képzőművészeti Biennále dél-afrikai kiállítója, Mohau Modisakeng tárlata is szerepel a programban.
    

Az FMC a fesztiválon kívül is számos komoly kiállítást kínál 2018-ban: többek között Czóbel-, Kmetty- és nagyszabású Vajda Lajos-kiállítás nyílik, de a jeruzsálemi Izrael Múzeummal is előkészítenek egy szentendrei tárlatot - közölte Gulyás Gábor.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

A „Jövő a Jelenben” MOME Photography MA diplomakiállításáról
art&design

A Talált terepen. Művészeti gyakorlatok a Marcel Duchamp-díj 25 évéből című kiállításról

Más művészeti ágakról

Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 51‒52. számáról
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 4. nap
Az orosz barát az Örkény Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés