A színesebb, szerteágazóbb összkép miatt meglehetősen nehéz fogódzót, közös pontot, valamilyen szelekciós irányelvet felfejteni. Érzékelhető, hogy a versenyprogramban mostanra kifejezetten hangsúlyos a dokumentumfilmes jelenét (aminek eredménye, hogy a fesztivál fődíját, az Arany Medvét ismét dokumentumfilm vitte el), illetve – és ez a legmeglepőbb – a legfontosabb szekciókban ezúttal több sci-fi és horror is helyet kapott. Sajnálatos módon azonban ezek a filmek éppen a válogatás legkevésbé sikerült darabjai, még ha szereplésük bizonyos szakmai elvek mentén indokoltnak is tekinthető.

A 73. Berlinale bővelkedett az LGBTQ+ témával foglalkozó filmekben, így nem meglepő, hogy a fesztivál emlékezetesebb darabjai is ezek közül kerültek ki.

Hogy egy filmfesztivál arculatát mennyire meghatározza a művészeti rendező személye, annak aligha lehetne ékesebb példája a Berlinalénál. Dieter Kosslick közel húsz éven keresztül vezette a seregszemlét, markáns személyisége dominálta a program összetételét. Az évek során bírálták amiatt, hogy csak lassan követi a szakmában történő változásokat. Őt hibáztatták, amiért a három jelentős európai filmfesztivál (Berlin, Cannes és Velence) közül szakmai nívó tekintetében úgy is sereghajtó a Berlinale, hogy minden évben elsőként rendezik meg.