bezár
 

színház

2018. 02. 19.
Barnák Lászlót választották a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójának
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Barnák Lászlót választották a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójának Barnák László színész-rendezőt választotta egyhangú döntéssel a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójának a Tisza-parti város közgyűlése pénteken.

Barnák László a főigazgatói posztot július 1-jétől öt éven át töltheti be. A színház vezetői tisztségre kiírt pályázaton ketten indultak: Barnák László mellett Gyüdi Sándor, aki tíz éve vezeti a teátrumot. Gyüdi Sándor kedden visszavonta pályázatát.
Barnák László egy évtizede dolgozik a Szegedi Nemzeti Színházban. Az elmúlt években társulati munkája mellett rendezőként és színészként három osztálytermi körülmények közé szánt előadást hozott létre.

Szkéné színház

A szakember 2014-ben országos szakmai és közönségsikert aratott, amikor gyakorló bíró, ügyész, ügyvéd, joghallgató közreműködésével színpadra állította Reginald Rose Tizenkét dühös ember című darabját. Pályázatában fontos célként jelölte meg a nézőszám növelését, a közönség fiatalítását, a színház szakmai presztízsének emelését. Barnák László a színház művészeti vezetőjének és a prózai tagozat irányítására Horgas Ádámot, az operatagozat vezetőjének Gyüdi Sándort kérte fel.

A közgyűlés eredménytelennek nyilvánította a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatói posztjára kiírt pályázatot. A képviselő-testület döntött az új pályázat kiírásáról.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Az ezegymunkahej című zenés bohózat a Három Hollóban
színház

Az Egy nyár című komédia a Katona József Színházban
A Hullámtörés című dráma a Radnóti Színházban
A köd című dráma a Kettőspont Színházban

Más művészeti ágakról

Laura Piani: Jane Austen tette tönkre az életemet
Fedezd fel Csontváry Kosztka Tivadar művészetét!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés