bezár
 

film

2018. 11. 01.
Ötvenkilenc film 35 országából a Verzió Filmfesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ötvenkilenc film 35 országából a Verzió Filmfesztiválon A világ 35 országából 59 filmet vetítenek az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon, amelyet november 6. és 11. között rendeznek meg a fővárosban, de Pécsen, Kecskeméten és Szegeden is tartanak vetítéseket. A fesztiválnak a Toldi mozi, a Művész Mozi, a Kino Café Mozi, a Blinken OSA Archívum, a Közép-európai Egyetem, valamint a Trafó Kortárs Művészetek Háza ad otthont. A fesztivál idén három tematika köré épül: Életünk a munka, Földünk a tűréshatáron és az Emlékezés formái köré.

Sok izgalmas különlegességgel várja a fesztivál az érdeklA Hommage szekcióban két kiemelkedő dokumentumfilmesről, Claude Lanzmannról és Michael Glawoggerről emlékeznek meg a szervezők az alkotók utolsó filmjeinek levetítésével, a Wapikoni Friends pedig a kanadai őslakos fiatalok érdekképviseleti műhelyfoglalkozáson készült rövidfilmjeit mutatja be.

A Dok-Szak-MA című háromnapos program keretében a magyar dokumentumfilmes szakma jelenlegi helyzetét járják körül neves külföldi és magyar szakemberek, akik a közelmúltban fesztiválsikereket elért alkotásokról, a finanszírozás magyarországi és külföldi lehetőségeiről, valamint a filmforgalmazás alternatív útjairól is beszélgetnek majd.

A Verzió és a Közép-európai Egyetem filmkészítő műhelyében a dokumentumfilmek és az emberi jogok iránt érdeklődő kezdő és gyakorló filmesek rövidfilmeket és trailereket készítenek egy profi filmesekből álló nemzetközi csapat segítségével november 9-én, a Vöröskereszt nemrég nyílt charity kávézójában pedig lehetőség nyílik a meghívott vendégekkel szakmai kérdésekről beszélgetni a Guests meet Guests találkozókon.

Az idei magyar szekcióban lehet majd látni Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságban című filmjét, amely a modernkori rabszolgaságot mutatja be, a fesztivált nyitó Csuja László Kilenc hónap háború című alkotása a háborút mutatja be testközelből, Révész Bálint Nagyi projekt című munkája pedig egy különleges vallomás a generációk közti kapcsolatokról. Itt lesz látható továbbá Cseke Eszter és S. Takács András Könnyű leckék című filmje, Balla Dávid Ne bámuljanak már! című, a női létről szóló alkotása, Chilton Flóra Karmák/Bagázs című filmje a mélyszegénységben élők életébe nyújt bepillantást, Domokos János A te neved című munkája pedig a hajléktalanokkal foglalkozik.

A középiskolásokat hétköznap délelőttönként ingyenes filmvetítésekkel és beszélgetésekkel várják a Diák Verzió programjában, valamint idén egy Ifi Verzió című egésznapos eseményt is szerveznek, amelynek keretében civil szervezetek emberi jogi érzékenyítő workshopokat tartanak a tinédzsereknek.

A filmvetítéseket a különböző helyszíneken beszélgetések is kísérik a rendezőkkel, emberi jogi aktivistákkal és szakértőkkel. 
Mindemellett Pécsen november 15. és 18. között az Apolló Moziban, Szegeden november 22. és 25. között a Grand Café Moziban, és idén először Kecskeméten az Otthon Mozi is vetít válogatást a Verzió filmjeiből november 17. és 18. között.
   

A kép forrása a Verzió fesztivál facebook-oldala.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

Interjú Zurbó Dorottya dokumentumfilm-rendezővel az univerzális történetek megkereséséről, a nézőkhöz vezető útról és a kitartás szerepéről
Interjú Tóth Luca animációsfilm-rendezővel networkingről, az animáció esélyeiről és a VIII. kerületről

Más művészeti ágakról

Erdély Jakab: Anyád hogy van? Diplomakiállítás Dr. Geréb Ágnes életéről
színház

Győztes játszma Győztes játszma
Beszélgetés Nagy Józseffel a kortárs tánc alakulásáról, iskolákról és lehetőségekről, kétlakiságról és a fiatalok helyzetéről
zene

Etűdök gépzongorára Etűdök gépzongorára
Conlon Nancarrow, a nomád zongor


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés