Budapesten a tatabányai Macbeth / PRAE.HU

Shakespeare négy nagy tragédiája közül a Macbethet írta utoljára, és bár terjedelmében jelentősen elmarad a korábbiaktól, sötét és sűrű atmoszférája a szerző egyik legtöbbet játszott darabjává avatta. Ehhez persze a valós történelmi események és a legendák terjedése éppúgy hozzájárultak, ahogyan a kísérletezés igénye is. Ezúttal ugyanis – a Hamlettől és a Lear királytól eltérően – egyedül Macbeth áll a történet középpontjában, pontosabban Macbeth lelki vívódása, a természetfeletti, gonosz erőkre adott pszichikai és tettleges válaszai, azaz a megkísértett és bűnbeesett ember erkölcsi-morális átalakulása.

Ez az átalakulás foglalkoztatta Szikszai Rémuszt is, aki már mindkét színházban igen otthonosan mozog: a Jászai társulatával először a Tartuffe-ben dolgozott együtt, aztán következett a szintén koprodukciós Kutyaharapás, majd Az imposztor, a Szkénében pedig – a már említett gengszterdráma mellett – évek óta nagy szakmai és közönségsiker övezi a Caligula helytartóját és az I. Erzsébetet is. Ez az otthonosság azonban nem egyenlő a rutinnal, mi több, Szikszai ezúttal tudatosan formálta át rendezői eszköztárát, előadását ezzel a fizikai színházhoz közelítve.

A szövegkönyvet is jegyző rendező nem csak formanyelvében, de a darabértelmezésében is eltér a szokásos sémáktól, a Macbeth ugyanis ezúttal nem elsősorban hatalomközpontú tragédiaként jelenik meg, hanem egy végzetes szerelem következményeként – és ennek a szerelemnek válik „díszletévé” a politika.

Macbeth1

Szikszai Rémusz vizualitásában is markáns előadásnak álmodta meg a Macbethet, amiben segítségére volt Fekete Anna díszlettervező – aki szintén ismerős terepen mozog, gondoljunk csak a Hegymegi Máté rendezte szkénés Woyzeckre és Kohlhaasra, vagy a rendszeresen itt vendégeskedő tatabányai A mi osztályunkra –, illetve Kiss Julcsi jelmeztervező, aki voltaképpen állandó munkatársként dolgozik mellette.

A jól sikerült színházi találkozásnak természetesen erős előszele volt, hiszen Szikszai Rémusz és Nagypál Gábor korábban is nagy sikerrel dolgozott együtt, gondoljunk csak a Vádli Alkalmi Színházi Társulás előadásaira, a már említett I. Erzsébetre, a Caligula helytartójára vagy a Kutyaharapásra – utóbbi két előadásban a Banquót játszó Király Attila is látható. Izgalmas ellenpont emellett, hogy míg évad elején, a Hegymegi Máté rendezésében bemutatott Woyzeckben Nagypál a delejes hatalma teljes tudatában lévő – és azt messzemenőkig kihasználó – Tamburmajort alakította, addig januárban Macbethként egy jóval érzékenyebb, vívódóbb, voltaképpen önmaga által legyőzetett királyt formál a Szkéné színpadán.

macbeth2