bezár
 

színház

2009. 06. 01.
Országos néptáncfesztivál kezdődött Szolnokon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Országos néptáncfesztivál kezdődött szombaton Szolnokon, az Aba-Novák Kulturális Központban; a háromnapos rendezvénysorozat ideje alatt a megőrzött dokumentumok segítségével felidézik a Tisza-parti városban 1964 óta megtartott táncos seregszemléket, és a versengés során tizennégy hazai együttes mutatja be produkcióját.

Szkéné színház

Az emlékezés jegyében elsőként fesztiváltörténeti kiállítás nyílt, Múltidéző címmel a már lezajlott szolnoki fesztiválok emlékezetes alkotásaiból készítettek összeállítást a szervezők. A színpadra lépett együttesek mellett felvételről sok nagy sikerű, díjazott koreográfiát bemutató művészeti csoportot is láthattak a nézők. A nosztalgikus nyitónapot táncház zárta, amelyen a Sebő-együttes húzta a talpalávalót.
    
A vasárnap 15 órától kezdődő versenyprogramoknak a Szigligeti Színház ad otthont, a látottakat és hallottakat a Felföldi László néptánckutató vezette zsűri értékeli. Az Aba-Novák Kulturális Központban és a Hild téren pünkösdi vigasság és városi gyermeknap lesz. Este ismét táncház kínál szórakozást, majd éjfélkor pünkösdi királyt és királynét választanak.
    
Pünkösdhétfőn szintén a Szigligeti Színházban kihirdetik a néptáncfesztivál eredményét, majd 10 órától a legjobbak gálaműsoron lépnek közönsége elé. A néptáncfesztiválon szereplők közül a legjobb három együttes, koreográfus, zeneszerző és táncos szólista teljesítményét pénzjutalommal ismerik el.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Moonlight Pictures a Jurányiban
farkas d. gergő mama című táncelőadása a Trafó színpadán
Benkó Bence Sirály-rendezése a Gólem Színházban
színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében

Más művészeti ágakról

Avagy a svédek operába mennek – a Così fan tutte Uppsalában
irodalom

Vados Anna Egymás lélegzete című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés