bezár
 

film

2020. 02. 26.
Francia nyelv – frankofón érzés
Kezdődik a 10. Frankofón Filmnapok
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Idén február 26. és március 7. között, az Uránia Nemzeti Filmszínház, az Art+ Cinema és a Francia Intézet műsorán válogathatunk a legfrissebb francia nyelvű filmekből, a 10. alkalommal megrendezett Frankofón Filmnapok kínálatából.

A Filmnapok programfüzetét olvasgatva örömmel tapasztaltuk, hogy ezúttal is sokszínű és színvonalas filmélményekben lehet részünk, legyen bár szó már ismert vagy éppen elsőfilmes rendező munkájáról.

A fesztivált Hirokazu Kore-eda Az igazság című filmje nyitja meg, mely nemcsak Catherine Deneuve, Juliette Binoche és Ethan Hawke személye miatt vonzó felvezetés, hanem a japán származású rendező miatt is, aki jelentős hírnevet szerzett magának a 2018-as Cannes-i Filmfesztivál Arany Pálma-díját elnyert Bolti tolvajokkal. Az igazság ugyan nem a Bolti tolvajok stílusát ígéri, de nagyon várt darab, mely a megnyitót követően még több alkalommal lesz megtekinthető a Filmnapokon.

Hirokazu Kore-eda mellett szép számmal került még jó hírnevű rendező és legfrissebb munkája a filmválogatásba, idén Jean-Pierre Dardenne és Luc Dardenne, Xavier Dolan, Arnaud Desplechin, Christophe Honoré és Regis Roinsard tér vissza egy-egy alkotással. A Dardenne-fívérek és Dolan filmjére szerintünk igencsak érdemes beülni, mert Dardenne-ék identitáskérdéseket boncolgató története, Az ifjú Ahmed a 2019-es Cannes-i Filmfesztivál legjobb rendezői munkája lett, Dolan ígéretes queer-mozija, a Matthias és Maxime pedig elnyerte a zsűri különdíját az Un certain regard szekcióban.

A múltidézés jegyében egy igazi klasszikus kuriózumot is vetít a Frankofón Filmnapok, mégpedig Jacques Rivette saját korában betiltott botrányfilmjét, Az apácát. A Denis Diderot-kisregényből, a tavaly elhunyt francia ikon, Anna Karina főszereplésével készült adaptációt restaurált képpel, eredeti verziójában láthatjuk majd.

A francia filmek mellett koprodukciós, valamint főként belga, kanadai és arab alkotások érkeznek még, amelyek közül izgalmasnak ígérkezik a Versenyláz című, a Tour de France környezetébe ágyazott belga-francia dokumentumfilm, A ruha szabaddá tesz című, Algéria divatvilágba kalauzoló dráma, illetve A bátyám nője című vígjáték, mely egy montreali testvérpár történetét meséli el.

A Frankofón Filmnapok kedvelt ráadásai szoktak lenni az animációs produkciók, melyek idei kínálatában található drámai hangvételű és oldottabb alkotás is. Kedves témájával minden bizonnyal elbűvöli majd közönségét a Marona csodálatos kalandjai, mely egy kiskutya szemszögéből mutatja be annak több életét, és melynek története emlékeztethet az Egy kutya négy élete című népszerű könyv és filmsorozatra.

A 10. Frankofón Filmnapok alkalmával 23 film – ezek közül több premier előtt – kerül levetítésre. Az Algériából, Belgiumból, Franciaországból, Kanadából, Kenyából, Marokkóból, Svájcból és Tunéziából érkező produkciók teljes programja a Francia Intézet honlapján olvasható: 10. Frankofón Filmnapok és Fesztivál.

nyomtat

Szerzők

-- Bükki Linda --


További írások a rovatból

Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
Jonathan Glazer: Érdekvédelmi terület
Az Arcok visszapillantóban és a Kiáltvány a gyerekekért a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon

Más művészeti ágakról

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés