bezár
 

art&design

2021. 09. 28.
Csütörtökön kezdődik a szegedi Őszi Kulturális Fesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Csütörtökön kezdődik a szegedi Őszi Kulturális Fesztivál Keleti Éva fotóművész tárlatával kezdődik csütörtökön a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Őszi Kulturális Fesztiválja. Ötven helyszínen több száz program, kiállítások, koncertek, színházi előadások várják az érdeklődőket egészen november közepéig - közölte a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-vel.

A rendezvénysorozat célja, hogy az egyetemen működő művészeti csoportok és művészi ambíciókkal rendelkező hallgatók mellett neves előadó- és alkotóművészek mutatkozzanak be az egyetem és Szeged közönsége előtt.

prae.hu

Évről évre úgy állítják össze a műsort, hogy minél szélesebb kultúrkörből merítsenek, és lehetőség szerint minden korosztálynak, érdeklődési körnek megfelelő programlehetőséget nyújtsanak. Idén is találni könnyű- és komolyzenei koncerteket, ismeretterjesztő előadásokat, színházi előadásokat illetve nyílt napokat, film- és könyvbemutatókat, kiállításokat, irodalmi- és közéleti beszélgetéseket.

A fesztivál nyitányaként csütörtöktől válogatás látható az SZTE Rektori Épületében Keleti Éva fotóművész Szegedhez kötődő színészekről és színházi előadásokról készült képeiből. A kiállítás megnyitóját koncertek és különleges fényfestés követi.

Folytatódik a nagy sikerű Vers Délben programsorozat, amelyben minden hétköznap a déli harangszó után, egyetemi és szegedi polgárok mondják el kedvenc verseiket a Rektori Épület előtt. A fesztivál megnyitójának napján Fendler Juditot, az SZTE kancellárját hallhatja a közönség, másnap délben pedig Szilágyi Annamária színművésznő mondja el egyik kedvenc versét.

A színházszeretőknek az V. Szegedi Egyetemi Színházi Találkozón lesz lehetőségük megismerni a pécsi, a budapesti és a debreceni egyetemi színházi társulatok előadásait. Koncerttel várja a közönséget többek között a Cimbaliband, a Meszecsinka, a Zűrös banda, Gryllus Dániel, Szirtes Edina Mókus, Fülei Balázs és az Auer Trió, a Benedekfi-testvérek, Csuja Imre, Bátori Éva és Huszárik Kata.

A négyzetes kép forrása: www.u-szeged.hu
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Méhes Károly fényképei csészékről, poharakról, asztalokról – a kiállítás megnyitása
art&design

Diki Luckerson: Haladás labirintus szája felé
art&design

A „Jövő a Jelenben” MOME Photography MA diplomakiállításáról

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 5. számáról
Az Életünk folyóirat téli számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 4.számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 3.számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés