Az egyetem aulája egy kiemelt helyszínként szolgál, mert nagy belmagasságával és patinás részleteivel különleges „státuszt” biztosít az ott megjelent munkák számára, azonban a hagyományos galériatér transzparenciáját emiatt nem tudja teljesen visszaadni. A white cube hangulat megteremtését nehezíti a fényes márvány padló geometrikus elemeivel, emellett a fehér falak is inkább egyfajta „látszatként” vannak jelen. A tér fentről is belátható az egyik oldalról, az emeleti folyosó miatt, ezért van egyfajta „átjáró” hangulata is, így akkor is láthatjuk, ha éppen nem is oda tartunk. A kurátortól azt is megtudtam, hogy az aula eredetileg az épület belső udvara volt csak később fedték be, amely információ összeegyeztethető akár a kiállítás címével is. A tér adta körülmények ellenére az osztály számára mégis fontos volt ez a helyszín, egyes munkák kifejezetten ide készültek, vagy legalábbis szándék volt rá, hogy akár ebben a térben is érvényesülni tudjanak. Minden tanévben van lehetőség pályázni az egyetemen egy kiállítástervvel, az osztályfőnök Győrffy László gondosan megfogalmazott szöveggel támogatta a pályázat sikerességét, majd ezt egy folyamatos közös eszmecsere, előkészítés követett a kurátorral kiegészülve.

A koncepció esetében felismerték azt, hogy egy közös tematika erőltetése helyett egy szabadabban értelmezett elgondolásra hagyatkozva jobban lehet szemléltetni az osztály munkáiból kiolvasható személyes értelmezések különböző irányait. Persze fellelhetők közös pontok, vagy összecsengő témák, ami a hasonló életkorból, valamint társadalmi és kulturális közegből adódhatnak, valójában ezek a párhuzamok a képek és az installációk elrendezésében is megmutatkoznak. A kiállítótérben egy helyen láthatjuk a különböző szubkultúrákkal foglalkozó munkákat, valamint a személyesebb témákból kiinduló festményeket. Az installációk pedig megbontják a klasszikus rendszer látszatát és jobban birtokba veszik a teret, néhol képekkel kiegészülve. 

Fő összekötő elemként egy közös tér, a műterem szolgál, ahol idejük nagy részét töltik, mindenki külön-külön a saját tempójában haladva, de mégis egymást támogatva alkotnak. A műterem jelenléte a kiállítótérben is felfedezhető, kezdve a márványlapok között feltűnő festékes, kopott padló részleteivel, amelyek elvezetnek minket ahhoz az installációhoz, ami rekonstruálja magát a műtermet, ezáltal a látogatók egy kis betekintést nyerhetnek a „színfalak” mögé. Az ott megjelenő tárgyakat ténylegesen a műteremből emelték ki, a festékes széket, az ülőrészén fonallal kiegészített rattán fotelt, az ülőalkalmatosságként használt kádat vagy a részben szimbolikus jelentésű mikrót, valamint a Hell energiitalos dobozok és a gyakori kellemetlenséget okozó beázás is elengedhetetlen részét képezik a hiteles összképnek. Ez a gesztus egyfajta intézménykritikának is minősül a nem éppen megfelelő állapotokra utalva, illetve az is szándék, hogy a befogadóknak megmutassák, hogy a végeredményként látott steril környezet inkább csak egy pillanatnyi állapotot jelent. Ebben az installációban kapott helyett Győrffy László kollázsa is, amelyen keresztül bemutatja tanítványait saját értelmezésén át, megszokott stílusában. Emellett helyeztek el egy okostelefont a falon, amin keresztül mi is az osztályközösség tagjává válhatunk a kiállítás megtekintése ideje alatt, mert nem csak a munkáikon keresztül, hanem az online térben is kapcsolódhatunk velük: írhatunk üzeneteket, küldhetünk be egy szelfit magunkról, vagy akár csoportos hívást is indíthatunk. Ezzel a gesztussal tulajdonképpen párbeszédre hívnak minket és megtapasztalhatjuk az osztály alapdinamikáját, lehetőséget adnak arra, hogy közvetlenül velük oszthassuk meg gondolatainkat vagy véleményünket a tárlatról.

A kiállítást végigjárva lehetőségünk van különféle témákkal megismerkedni az alkotók tolmácsolásában. Például Krivácsi Zoé Anna festménye arról szól, hogy a 21. századi ember annyira ragaszkodik a különböző gépekhez és technológiai eszközökhöz, hogy szinte már testünk részévé váltak, ezzel pedig kezd teljesen átalakulni a hagyományos emberkép. Székely Virág Szirom a trap kultúra jellegzetességeit mutatja meg festményén keresztül, mint külső szemlélő, illetve megfogalmazza benne a z generációhoz kapcsolható „világfájdalom” érzését. Bajáky Boglárka installációjával egy saját bűnügyi helyszínt alakított ki, amely a holtestek külső sérüléseit vizsgálja az adott testrészekhez kötve, kihangsúlyozva a foltok ismétlődő mintázatát. Mursits Bernadett képei végig szemmel tartják a látogatókat, ugyanis festményeivel azt vizsgálja vajon mit mond el valakiről pusztán a tekintete, ezeket ötletes módon a tér különböző pontján helyezték el. A munkákon egyértelműen megmutatkozik a technikai szándék is, illetve a kísérletezés, a szakmai tudásuk határainak feszegetése és annak kiterjesztése. A hozzájuk tartozó leírások is elég különbözők a hagyományos műleírásokat olykor teljesen kikerülve fogalmazták meg saját értelmezésüket, vagy beemeltek más szövegeket.

Az installálás is egy alapos, átgondolt és nem mellesleg időigényes folyamatként valósult meg, amihez szükséges volt az osztály tagjainak együttműködésére és kitartására, a közös érdekeket szem előtt tartva, hogy létrejöhessen az egysége összkép, ahol mindenki munkája érvényesülni tud. A tárlatvezetés során is egyértelművé vált a csoportban jelenlévő összhang, ugyanis jól ismerték egymás munkáit és szinte ugyanolyan szívesen beszéltek a másikéról, mint a sajátjukról.

Egy kiállításon való szereplés tudata előhozhatja az emberből a megfelelési vágyat, érezheti úgy, hogy most van lehetősége arra, hogy megmutassa magát és szakmai tudását, de az itt szereplő művészek számára ez nem okozott belső feszültséget az alkotás során. Pont ellenkezőleg, mertek közel maradni saját magukhoz és minden kényszer nélkül létrehozni valamit, amiben örömüket lelik, félretudják tenni a lehetséges kívülről jövő elvárásokat. Részben ezt is szimbolizálja a kiállítás bejárata felett a láncon lógó lakat, amely arra utal, hogy kiakarják használni a lehetőséget, amíg engedik őket szabadon alkotni, mert bármilyen esemény bekövetkezhet, aminek hatására korlátozhatják a véleményük vagy gondolataik megfogalmazását.

A kiállítás záróeseménye egy tárlatvezetéssel kiegészülve fog megvalósulni március 18-án 18:00-tól, amelyre érdemes ellátogatni, főleg azok számára, akiknek eddig még nem sikerült megtekintenie a tárlatot.

Kiállítók: Aradi Mátyás, Bajáky Boglárka, Barna Viktória, Berdó Gréta, Boruzs Boglárka, Demeter Nóra Zsófia, Gábor Mónika Alexandra, Győrffy László, Krivácsi Zoé Anna, Metál Mercédesz, Murányi Réka, Mursits Bernadett, Szabó Balázs, Szabó Ferenc, Székely Virág Szirom

Képek: Bajáky Boglárka