bezár
 

színház

2009. 08. 06.
Visszavárja a megye Bujtor Istvánt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Veszprém Megyei Közgyűlés visszavárja a napokban kórházba került Bujtor Istvánt, a veszprémi Petőfi Színház igazgatóját - tudatta Talabér Márta, a közgyűlés alelnöke szerdán az Önkormányzati Sajtószolgálat (ÖS; http://onkormanyzat.mti.hu) portálon keresztül.

Szkéné színház

"Reméljük, rövidesen ismét együtt dolgozhatunk a kiváló színésszel, direktorral. Vele vagyunk, szorítunk mielőbbi felépüléséért!" – fogalmazott közleményében Talabér Márta.
    
Hozzátette: a színház működésének zavartalansága érdekében módosítani kell az intézmény szervezeti és működési szabályzatát; ez a tervek szerint a közgyűlés Kulturális, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottsága csütörtöki ülésén megtörténik.
    
"Erre azért van szükség, mert az igazgatót adott esetben helyettesítő ügyvezető igazgatói állás nincs betöltve. A helyettesítéssel kapcsolatos teendőket a gazdasági csoportvezető végzi el a direktor felépüléséig" - indokolta a módosítást.
    
Az MTI kedden adta hírül, hogy Bujtor Istvánt néhány napja a veszprémi kórházban kezelik, állapota súlyos. A teátrum a család felhatalmazása alapján annyit közölt, hogy súlyos fertőzés lépett fel a 67 éves színész, rendező, színházigazgató szervezetében.
    
A család jelezte: a művész egészségi állapotának alakulásáról a későbbiekben újabb tájékoztatást ad.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A Katona József Színház DoKlub projektjének Lepjetek meg! című előadásáról
A Moonlight Pictures a Jurányiban
Benkó Bence Sirály-rendezése a Gólem Színházban
színház

Beszámoló az V. Csokonai színházpedagógiai és színházi nevelési konferenciáról

Más művészeti ágakról

Avagy a svédek operába mennek – a Così fan tutte Uppsalában
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 44. számáról
Makai Máté mesél Andris Kalnozols regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés