art&design
2009. 08. 07.
Nemzetközi foltvarró kiállítás Székesfehérváron
Nemzetközi kiállításra készülnek a hazai foltvarrók; a Magyar Foltvarró Céh rendezvényének augusztus 14-16 között Székesfehérvár ad otthont - közölte az MTI-vel a programsorozatot szervező Korona Foltvarró Kör vezetője.
A rendezvényre a hazai foltvarrók mellett 17 európai ország "foltművészei" küldik el munkáikat - mondta el Csendes Mihályné, aki egyben az Európai Foltvarró Szövetség magyarországi képviselője is.
A székesfehérvári kiállítás különlegessége lesz az a foltokból összeállított, 170 részes képsorozat, amelyen 17 európai ország foltvarrói mutatják be országuk nevezetességeit.
A hazai alkotók pedig a vendéglátó város előtt Alba Regia piros-kék színeiből összeállított munkákkal tisztelegnek.
Más alkotások a magyar népmesék kedvelt hőseit, illetve egy-egy jelenetét örökítik meg, s megcsodálhatják a tárlatlátogatók a mozgás, a lendület, a ritmus jegyében, valamint az úgynevezett csempetechnikával készült képeket is.
A kiállítás érdekességeként, a magyar és az olasz foltvarrók barátságát jelezve két, egyenként 180X180 centiméteres faliképeket is bemutatnak, amelyeket a fehérvári foltvarrók Portogruaro település foltvarróival közösen készítettek úgy, hogy az egyik csapat elkezdte, a másik folytatta és befejezte a foltképeket.
A tárlatot két helyszínen - a Szent István Művelődési Házban és a Hiemer-ház kiállító-helyiségében - tekinthetik majd meg az érdeklődők.

További írások a rovatból
Benkő Barnabás, Enyedi Zsolt, Hamerli Judit képzőművészek közös kiállításáról
Más művészeti ágakról
Interjú Nagy Emmával
Bakos Gyöngyi Nixon nem tud lépcsőzni című kötetéről
Sajtótájékoztató az Esterházy alkotóház alakulásáról
Kotányi Attila Éberen kutató élet könyvét mutatták be a Nyitott Műhelyben