bezár
 

irodalom

2024. 04. 16.
Összművészeti nappal ünneplik az irodalmat az Akvárium Klubban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Összművészeti nappal ünneplik az irodalmat az Akvárium Klubban Egész napos összművészeti programot tartanak a Poket Zsebkönyvek alapításának hatodik évfordulóján április 21-én, a budapesti Akvárium Klubban.

A különböző helyszíneken futó programok során premierek, portrébeszélgetések, kötetbemutatók és könnyűzenei koncertek váltják egymást - közölte a rendezvényt is szervező Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) az MTI-vel.

prae.hu

A délelőtti programot Szalóki Ági nyitja babakoncertjével, őt követi Csorba Lóci és Vecsei H. Miklós, akik zenei-színházi elemeket vegyesen felvonultató előadásukban A kis herceg klasszikus verzióját játsszák el Seres Tamás rendezésében. Vecsei H. Miklós a nap során Takács Dorinával és a Platon Karataev egyik frontemberével, Balla Gergővel közösen bemutatják Alapkő című új előadásukat is, az est zárásaként pedig a QJÚB - A kocka kibontása frontembereként áll a színpadra.

Az áprilisi rendezvényen bemutatják a kiadó hatodik versantológiáját, az Ázott hajában hét halott bogár ragyog című könyvet, valamint Visky András A test történetei című új drámakötetét. Először mutatja be Vad című önálló estjének részleteit Kollár-Klemencz László, majd koncertet ad a Nagy Emma Quintett fúziós jazz-zenekar is. Mindezek mellett Juhász Anna Sanctum című sorozatának műsorában Hrutka Róbert, Gubik Petra és Szirtes Edina Mókus működnek közre.

Kép forrása: az Akvárium Klub Facebook oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A veszprémi Sziveri Intézet működése 2019 és 2026 között
Interjú Matteo Strukullal
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 20. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 19. számáról

Más művészeti ágakról

színház

ifj. Vidnyánszky Attila REVIZOR РЕВІЗОР című darabjáról
Alexandre Bisson Az államtitkár úr című darabja a Pesti Színházban
színház

A FókuszOn sorozat második kerekasztal-beszélgetése a Katonában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés