bezár
 

színház

2025. 05. 07.
A Tóth József Színház új évada
Meghirdette új évadának műsorát a szentesi Tóth József Színház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Meghirdette új évadának műsorát a szentesi Tóth József Színház, a teátrum hat-hat produkcióból álló felnőtt és gyermek, valamint négy előadásos ifjúsági bérletet kínál a nézőknek, akiket stúdiószínházi produkciókkal is várnak majd.

Kancsár Orsolya, a színházat tavaly szeptembertől vezető igazgató megfogalmazásában: az elmúlt év a tanulásról, a tapasztalatszerzésről szólt, de a következő évadot már tudatosan a szentesi közönség igényeire szabva állították össze. Céljuk nem csupán a nézőszám növelése, hanem az is, hogy a várost és a színházat országos és nemzetközi szinten is népszerűsítsék, ezzel is hozzájárulva Szentes kulturális és turisztikai fejlődéséhez.

Szkéné színház

Bár az évadnak még nincs vége, a korábbiakhoz képest többen vettek bérletet és jelentősen emelkedett a nézőszám is. A közönség igényeinek jobb megismerése érdekében közvélemény-kutatást végeztek. A válaszadók 85 százaléka elégedett a színház által nyújtott szolgáltatásokkal, a programok minőségével. A közönség a vígjátékokat és musicaleket kedvelte leginkább, de szívesen látna a jövőben több klasszikus színdarabot is.

A felnőtt bérletben szerepel a Bacsó Péter filmje alapján készült Te rongyos élet című színmű, Pozsgai Zsolt Szent-Györgyi Albertről írt darabja, Vajda Katalin Anconai szerelmesek című zenés játéka, Csehov A sirály című műve, Moliere Scapin furfangjai című komédiája, valamint a Valahol Európában musical.

A gyermekbérletben látható majd a Pinokkió, illetve a Hetedhét varázslat című zenés mesejáték, a Móra Ferenc meséje alapján készült Didergő király, a Maugli, a dzsungel fia című darab – a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház produkciója, és a Bőrönd mese és A tücsök és a hangya a Forrás Színház előadásában.

Az ifjúsági bérletben Moliére Képzelt betegét és Molnár Ferenc Játék a kastélyban című színművét tűzik műsorra, látható majd Vecsei H. Miklós Mondjad, Atikám! című estje, és a színművész és a QJÚB Ázott hajában hét halott bogár ragyog című produkciója.

A színház megnyitja az Őze Lajos Stúdiót, ahol kísérleti, kortárs, illetve kisebb szórakoztató előadások szerepelnek majd a műsoron. Folytatódik a Szentesi szalon sorozata, melyen a város közösségének kiemelkedő teljesítményt nyújtó tagjait ismerhetik meg jobban a nézők, ahogy újra látható a Röhögjünk együtt show-műsor is sztárvendégekkel.

A színház munkatársai nagyszabású nemzetközi színházi fesztivál előkészítésén dolgoznak, a tervek szerint ősszel örmény, francia, kazah, orosz társulatok érkeznek a városba. A Vidéki Független Színházi Szövetség első fesztiváljának is a Tóth József Színház ad majd helyet.

Képek: Tóth József Színház és Vigadó hivatalos Facebook oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Az Egy nyár című komédia a Katona József Színházban
színház

Legyetek jók, ha tudtok. Zenés játék a Magyar Színházban
A kripli a Centrál Színházban

Más művészeti ágakról

Gareth Edwards: Jurassic World – Újjászületés
art&design

A 7layers című csoportos kiállítás a Pikszisben
Beszámoló a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról - Egy másik nézőpont


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés