bezár
 

színház

2025. 09. 22.
Szabó Borbála ősbemutatójával indul az évad Kecskeméten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szabó Borbála Száz karácsony című drámájának ősbemutatójával indul a 2025/26-os évad a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Ruszt József Stúdiószínházában - közölte a teátrum az MTI-vel.

Sárdi Barbara marketingvezető a közlemény szerint elmondta: Szabó Borbála legújabb drámáját először láthatja a közönség színpadon, Kovács Lehel rendezésében. Mint felidézte: a mű eredetileg Budapest egyesítésének 150. évfordulójára kiírt drámapályázatra született, bekerült a legjobb nyolc közé, és helyet kapott az évfordulóra megjelent antológiában. Szabó Borbála elküldte a szöveget Cseke Péternek, a kecskeméti teátrum direktorának, akinek annyira megtetszett a történet, hogy nem volt kérdés: ebből előadásnak kell születnie a hírös város színházában.

Szkéné színház

A darab száz év eseményeit egy család életén keresztül meséli el, és bár a magyar történelem folyamatosan jelen van, mégsem a klasszikus történelemmesélés a cél. A darabban háborúk, forradalmak, rendszerváltások, diktatúrák és reményteljes újrakezdések fonódnak össze egy nő életének stációival, miközben az ünnep állandósága kapaszkodót kínál az idő sodrásában - írták.

Kovács Lehel szerint Szabó Borbála családtörténetének legnagyobb ereje talán éppen abban van, hogy ráébresztheti a nézőket arra, hogy "a kérdéseinket addig kell feltennünk, amíg van kinek".

A közlemény szerint a Száz karácsony nemcsak egy család krónikája, hanem a történelem lenyomata is, hiszen 1923-tól 2023-ig vezet végig, miközben a szereplők életén keresztül felvillannak a huszadik század sorsfordító eseményei: a második világháború, az ’56-os forradalom, a rendszerváltás.

A Száz karácsony bemutatóját szeptember 21-én tartják a kecskeméti Ruszt József Stúdiószínházban.

Fotó: a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Facebook-oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében
Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon
A TRIP és a Lóci játszik zenekar a MOMkultban
színház

Thomas Ostermeier Sirály rendezése a londoni Barbican Centre-ben

Más művészeti ágakról

art&design

A „Jövő a Jelenben” MOME Photography MA diplomakiállításáról
Luca Guadagnino: Vadászat után
A 2025-ös Őszi Margó Irodalmi Fesztivál harmadik napjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés