zene
November 4-én a Zeneakadémia Nagytermében ad orosz romantikus programból álló hangversenyt a Nemzeti Ifjúsági Zenekar, Kaneko Miyuji világhírű zongorista közreműködésével – olvasható a zeneakademia.hu-n.
A Szent István Király Zeneiskola Szimfonikus Zenekarát Záborszky József alapította 1968-ban azzal a céllal, hogy az akkori I. István Gimnázium Szimfonikus Zenekarának biztosítson zenei utánpótlást. A tagok életkora széles skálán mozog: vannak a közösségben 14 éves, de akár 28 éves zenélni tanuló fiatalok is. A 90-es évek közepétől Záborszky József munkáját fokozatosan átvette Horváth Gábor karmester, az iskola tanára. A repertoár rendkívül színes, a leghíresebb nyitányokat, szimfóniákat, szviteket és versenyműveket öleli fel. A zenekar küldetésként tekint a zenei tradíciók ápolására, állandó fellépési lehetőséget biztosít tehetséges ifjú szólistáknak és fiatal karmestereknek egyaránt, valamint fontosnak tartja a tehetséggondozást és a közönségnevelést. Az együttes 2024-től 2026-ig viseli a Nemzeti Ifjúsági Zenekar kitűntető címet. Mostani koncertjük célja, hogy megmutassák magukat a budapesti zenei élet egyik legikonikusabb koncerthelyszínén, ahol egy világsztár, Kaneko Miyuji közreműködésével adnak orosz romantikus programból álló hangversenyt.
Műsoron
Muszorgszkij: Éj a kopár hegyen
Csajkovszkij: 1. (b-moll) zongoraverseny, op. 23
SZÜNET
Borogyin: 2. (h-moll) szimfónia
Előadja
Kaneko Miyuji (zongora)
Szent István Király Zeneiskola Szimfonikus Zenekara
Vezényel: Horváth Gábor, Vucskics Ádám
Rendezte: Szent István Király Zenei Alapítvány
További részletek és jegyvásárlás a Zeneakadémia oldalán érhető el.
Négyzetes kép a leadben: ©Molnár Bence



