építészet
A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ amerikai magántulajdonból szerzett korábban a világhírű magyar-amerikai építész, Breuer Marcell tulajdonában lévő tárgyakat.
A Pécsett született, a Bauhausban tanult és az Amerikai Egyesült Államokban világhírűvé lett Breuer Marcell a 20. század legismertebb magyar építésze. Nem csak a New York-i Whitney Museum vagy a párizsi UNESCO-székház tervezőjeként, de olyan ikonikus bútorok alkotójaként is számontartjuk, mint a csővázas Vaszilij- szék vagy az Isokon-heverő. Bár élete végéig büszke volt magyarságára és tartotta a kapcsolatot hazai barátaival, Lajkónak – ahogyan barátai nevezték Breuert – nem valósult meg épülete itthon, és tőle származó tárgy is igen kevés jutott el Magyarországra. A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) most ezt a hiányt pótolja. A múzeum egy nemzetközileg is számontartott Breuer-gyűjtemény létrehozását tűzte ki célul, amely az intézmény meglévő, főleg levelekből és iratokból álló anyagára alapoz. 2025-ben amerikai magántulajdonból két jelentősebb együttest sikerült megszerezni. Az így Magyarországra került bútorok, makettek, könyvek, kiadványok és fényképek lettek a MÉM MDK Breuer- gyűjteményének legfontosabb darabjai. Turi Attila, az MMA elnöke a sajtótájékoztatón kiemelte
„Breuer Marcell életműve a 20. századi építészet egyik kiemelkedő fejezete. Olyan pálya, amely összeköti a kontinenseket és a korszakokat, megmutatja, hogy a magyar építészeti gondolkodás a világ élvonalában is otthon van. Az ő munkássága bizonyítja, hogy a nemzetközi rang nem a földrajzi határokon múlik, hanem a szellemi igényességen, a látásmódon és az alkotói bátorságon.”
Végezetül felhívta a figyelmet, hogy „a hagyaték megérkezése az MMA és a MÉM MDK számára egyszerre múltmentés és jövőépítés. Ezek az anyagok nemcsak dokumentumai egy korszaknak, hanem inspirációt is adnak mindazoknak, akik ma vagy holnap a magyar építészet jövőjén dolgoznak.”
![]()
Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára, országos főépítész rámutatott, „a MÉM–MDK az elmúlt években valódi múzeummá és nemzetközi rangú intézménnyé vált. Egy hellyé, amely nemcsak őrzi, hanem gazdagítja a magyar építészeti örökséget.” Breuer Marcell gyűjteményének Magyarországra szállítása kapcsán jelezte „most, hogy könyvei és makettjei végre itthon vannak, nemcsak a múltat ünnepeljük, hanem üzenetet küldünk a jövőnek: hogy a magyar építészet nem periférián, hanem a világ szellemi központjában él. Ez a gyűjtemény egy új korszak előhírnöke. Közös vállalkozásunk – az MMA-val és a MÉM–MDK-val – az új Magyar Építészeti Központ létrehozása, amely egyszerre lesz múzeum és inspirációs műhely.”
„Ez nem csak magyar, hanem közép-európai léptékben is kiemelkedő múzeumi gyarapodást jelent, amivel tovább növeljük ennek a Kárpát-medencében egyedülállóan gazdag építészeti kollekciónak a jelentőségét”
– mondta el dr. Almássy Kornél, a MÉM MDK igazgatója.
![]()
Az egyik tárgyegyüttes Breuer Marcellnek a Cape Cod félszigeten álló, saját wellfleeti nyaralójából származik. Breuer 1949-ben építette fel házát és még ugyanebben az évben tervezte honfitársa és barátja, Kepes György nyaralóját egy közeli telken. Wellfleetben művészek, írók, tudósok kolóniája alakult ki, számos európai – köztük magyar – emigránssal. Breuer fia, Tamás Breuer fotósként az 1960-as és 1970-es években kamerájával rögzítette a wellfleeti életet, a fennmaradt negatívok száma több ezer. Tamás Breuer örökölte meg a nyaralót, és tőle vásárolta meg a közelmúltban a Cape Cod Modern House Trust – az az alapítvány, amely Cape Cod modern építészeti örökségének megmentésére és hasznosítására jött létre. Az alapítványt vezető Peter McMahon igazgatót és a múzeumot Tóbiás Tas, az Offbeat Budapest & Vienna szerzője kötötte össze, aki 2022-ben látogatott el Wellfleetbe és írt cikket kutatásai alapján. Az alapítvány Peter McMahon szervezésében idén nyáron fejezte be a felújítási munkákat a Breuer nyaralón, amelynek fenntartását a ház nyári szezonban történő kiadásával biztosítják. Szezonon kívül az épület szakmai eseményeknek ad otthont és alkotóházként működik. „Az alapítvány fantasztikus munkát végez a helyi modern építészeti örökség és Breuer Marcell nyaralójának nemzetközi megismertetése érdekében. Múzeumunk számára ez most egy kiemelt nemzetközi kapcsolatot jelent” – tette hozzá Sebestyén Ágnes Anna, a MÉM MDK főmuzeológusa, aki szakmailag koordinálta a Breuer- tárgyak gyűjteményezését és személyesen is járt Wellfleetben 2025-ben. A MÉM MDK 2025 tavaszán öt eredeti bútort, két épületelem-makettet és húsz könyvet, valamint száz Tamás Breuer által a házról és a Breuer-családról, illetve a wellfleeti társaságról készített fénykép digitális másolati jogát vásárolta meg a nyaralóból. A bútorok között olyan emblematikus darabok találhatók, mint a Breuer által használt Vaszilij-szék és Isokon-heverő, a könyvekben pedig többek között egykori londoni munkatársa, F. R. S. Yorke építész, Böhm Viktor emigráns magyar -amerikai építész és Lucien Hervé világhírű építészeti fotós aláírásait fedezhetjük fel.
A másik tárgyegyüttes Szarvasy Mihály New Yorkban élő magyar gyűjtőnek köszönhetően került a múzeum gyűjteményébe. Szarvasy a Breuer Marcell egykori társa és kollégája, Hamilton Smith hagyatékából fennmaradt egyes bútorokat, könyveket és dokumentumokat helyezett letétbe a MÉM MDK-ban. Ebben az anyagban Breuer legnépszerűbb széke, a Cesca több példányát, illetve olyan Breuerről szóló monográfiákat találunk, amelyeket Breuer Smithnek dedikált.



