bezár
 

art&design

2009. 10. 30.
Vasarely képei fénnyel festve
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Victor Vasarely (1908-1997) magyar születésű francia festőművész ihlette azt a két videó-művészt, aki Belgrádban a Dis-Patch alternatív nemzetközi összművészeti fesztiválon fénnyel fest képeket a belvárosi sétálóutca házfalaira szombaton és vasárnap; ezzel egy időben Szerbiában először Vasarely képekből nyílik kamaratárlat a Progres Galériában.

prae.hu

Szentgyörgyi Klára belgrádi kulturális szakdiplomata az MTI-nek elmondta: a 2002-ben alapított alternatív művészeti fesztiválon - amelyet október 29. és november 8. között tartanak - az egyik alkotó, Lillevan Pobjoy ír születésű videóművész és szerb társa, Bob Milosevic készíti el fénnyel az op-art atyjának, Vasarelynek a képeit a Knez Mihailova utcában. Az ugyanott található galériában mintegy 30 Vasarely műből álló kiállítást Varga Imre magyar nagykövet nyitja meg.

Lillevan Berlinben él, ott alapította a Rechenzentrum nevű audio-vizuális művészetekkel foglalkozó csoportot, és a világ számtalan fesztiválján szerepel önállóan és helyi művészekkel közösen.

A magyar szakdiplomata az MTI-nek arról is beszámolt, hogy 2010 elején a Pécs Európa Kulturális Fővárosa program keretében nagy Vasarely kiállításra készülnek Belgrádban. Csepei Tibor, Vasarely műveinek gyűjtője 122 szerigráfiát (szitanyomatot) és 20 művészeti objektumot, köztük kockát, órát adott kölcsön arra a tárlatra, amelyre katalógus is készül.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Megnyitóbeszéd Augusztinyi Fruzsina kiállításához
art&design

A Köddé vált jégtenger – Kortárs reflexiók Caspar David Friedrich művészetére című kiállításról
art&design

Farkas Tiffany megnyitóbeszéde Ernszt András és Körei Sándor 'Longing for Gaia' című kiállításán
art&design

keresztes zoltán underdogimages fotóalbumának bemutatója

Más művészeti ágakról

Illyés Gyula és Weöres Sándor egy-egy anya-versének hasonlóságairól
Történeti gyökerek, előzmények és érdekességek
A konyha és A brutalista című filmekről
Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés