art&design
A közlemény szerint a 2025 őszén indult pályázattal immár második éve támogatják a középiskolás diákokat és az elhivatott pedagógusokat. Az egyetem és az azt fenntartó alapítvány összefogásában létrehozott ösztöndíjprogram 2023 őszén indult azért, hogy a hátrányos helyzetű, tehetséges vidéki középiskolásoknak is lehetőséget teremtsen a kreatívipari karrier építésére és a továbbtanulásra. A kezdeményezés szakmai segítséget és mentális támogatást nyújt a diákoknak, segíti őket, hogy eljussanak a művészeti felsőoktatási intézmények felvételijeinek a kapujába.
Mint a tájékoztatóban írták, a program keretében az ösztöndíjasokból közösség formálódik, mivel a tizenkét képzési hétvége, és a nyári tábor során nemcsak foglalkozásokon és a mentorokkal közös munkában vesznek részt, hanem kulturális és sportprogramokon is. A program célja az is, hogy olyan jövőálló tudással, tapasztalattal és magabiztosággal vértezze fel a fiatalokat, amelyet aztán az életük bármely területén kamatoztathatnak.
A program hatékonyságának kulcsa az olyan elkötelezett pedagógusok bevonása, akik nemcsak motiválják, hanem praktikus tanácsokkal is segítik a fiatalokat a tehetségük kibontakoztatásában, így 2024 óta a hátrányos helyzetű, kreatív tehetségekkel foglalkozó tanároknak is lehetőségük van pályázni ‒ olvasható a közleményben. A pedagógus-ösztöndíjprogram célja, hogy országszerte olyan tanárokat támogasson, akik lelkesedéssel és kreatív módszerekkel segítik diákjaikat a továbbtanulás útján. Az ösztöndíj havi támogatást, szakmai képzéseket, utazási hozzájárulást és oktatásfejlesztő eszközöket, tudásmegosztási platformokat kínál a résztvevőknek. A tanárok mindemellett egy inspiráló közösség tagjaivá válhatnak, ahol műhelymunkák keretében közösen dolgoznak majd ki módszereket a hátrányos helyzetű fiatalok számára való esélyteremtésére.
Az ösztöndíjprogram második évfolyama sikeresen zárta a programot idén júliusban, mivel kilenc hallgató felvételt nyert valamely felsőoktatási intézménybe (MOME, Szegedi Tudományegyetem, Óbudai Egyetem, Magyar Képzőművészeti Egyetem). A pedagógus-ösztöndíjprogram pedig tizennégy, diákjait kreatív megközelítéssel oktató középiskolai tanár számára biztosít rendszeres anyagi és szakmai támogatást.
A fotó forrása: A MOME Facebook-oldala



