bezár
 

irodalom

2026. 03. 20.
Elhunyt Konczek József költő
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elhunyt Konczek József költő Március 12-én életének 85. évében, hosszú és súlyos betegség után elhunyt Konczek József, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével és Bethlen Gábor-díjjal kitüntetett költő, író, műfordító, újságíró, a Kilencek költőcsoport tagja – közölte családja az MTI-vel csütörtökön.

Konczek József az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészettudományi karának magyar-orosz szakán végezte tanulmányait, ebben az időben csatlakozott a Kilencek költőcsoporthoz, amellyel az Elérhetetlen föld című antológiában debütált 1969-ben.

prae.hu

Írásaival 1962 óta szerepel az irodalmi folyóiratokban, egyebek mellett az Új Írás, a Napjaink, a Palócföld, a Polisz, a Céh, az Új Horizont, a Napló, a Kortárs, a Napút, az Életünk, az Agria, a Magyar Napló és az ungvári Netpánsíp folyóiratokban. 1966-ban végezte el a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Újságíró Iskolát, számos lap és rádióműsor szerkesztőjeként dolgozott, 1994-től pedig a Magyar Távirati Iroda (MTI) külpolitikai szerkesztőségének munkatársa volt.

Lírai munkássága mellett prózákat, meséket, gyermekverseket is írt. Lírájának központi témája a magyar táj. Műfordításai közül kiemelten Anna Ahmatova költészetével foglalkozott. Tizenkilenc önálló kötete közül az utolsó a tavalyi, 96. Ünnepi Könyvhéten, a Magyar Napló gondozásában megjelent Udvar, holdudvar.

Konczek József búcsúztatása szűk családi körben történik.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Georg Leß Az éhségputtók éjszakája című kötetének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 11. számáról
Dunajcsik Mátyás punkságról, alkotásról polikrízis idején és a slam felől érkező nemzedékről

Más művészeti ágakról

A Szerelem, Ó! az Art Színtérben és a Csengetett, Mylord? az Orlai Produkciós Irodánál
építészet

A lakozási válságról
art&design

Az EX SITU kiállításról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés