bezár
 

irodalom

2026. 05. 14.
Krasznahorkai Lászlót köszöntik Szegeden
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Krasznahorkai Lászlót köszöntik Szegeden Összművészeti és színházi produkciókkal, valamint az írásaira reflektáló képzőművészeti alkotásokból rendezett kiállítással köszöntik Krasznahorkai Lászlót – tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetem közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

A közlemény szerint a programsorozat kiemelt eseménye május 21-én a Mindig Homérosznak című különleges összművészeti előadás, melyen maga Krasznahorkai László is színpadra lép.

prae.hu

A Nobel-díjas írónak 2019-ben megjelent Mindig Homérosznak című kötete a menekülést, az üldöztetést és a készenlétet általános emberi és kulturális létállapotként jeleníti meg. A különleges, többdimenziójú alkotásban az irodalmi szöveg, Max Neumann képei és Miklós Szilveszter zenéje kapcsolódik össze.

A regényből készült összművészeti előadást Magyarországon eddig csupán egy alkalommal, a Margó Fesztiválon mutatták be 2019-ben. Az SZTE bölcsész karának meghívására ezúttal maga a szerző, Krasznahorkai László lép színpadra az egyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjában, hogy Miklós Szilveszterrel együtt idézze meg a homéroszi világ lassan kihunyó égboltját a szegedi közönség számára.

Tavasszal adták át az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának felújított épületét a Petőfi Sándor sugárúton. Az épület alagsorában galériát alakítottak ki, amely Kopasz Márta festő- és grafikusművész, az egyetem egykori grafikai lektora, a város díszpolgára nevét viseli. A galéria megnyitója alkalmából Variációk a tájra – Krasznahorkai László írói világa és a kortárs művészet címmel rendeznek kiállítást.

A Metanoia Artopédia – Laboratórium Színház Perovics Zoltán rendezésében hozott létre előadást "..az egészre vonatkozó lázadásig.." címmel, melyet Krasznahorkai László művei és Nobel-beszédének részletei inspiráltak. A produkciót, amely nyitott szövegkönyvével, archív hang- és mozgóképfelvételeivel, valamint erős vizuális világával a kortárs színház és performansz határterületein mozog, május 23-án mutatják be a bölcsész kar Auditorium Maximumában.

Hagyományosan Szeged napjához kapcsolódva – idén május 22-én – rendezik meg a díszközgyűlést, melyen átadják a város kitüntető címeit. Idén a díszpolgári elismerést Krasznahorkai Lászlónak ítélték oda.

Szintén hagyomány, hogy a Somogyi-könyvtár muzeális gyűjteményéből az új díszpolgár jelképesen örökbe fogad egy vagy több olyan kötetet, amely kapcsolódik pályájához, munkásságához, ezt az ünnepséget május 23-án rendezik a közgyűjtemény Emlékkönyvtárában.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Hová tűnt „a kortárs irodalmi termés legjava”?
Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Az FSA harmadik és negyedik napja a Szigeten
Szakonyi Károly a szocioriport és a hangjáték kapcsolatáról, és a rádiódramaturgia mibenlétéről

Más művészeti ágakról

Kovács Tamás György – Szinvai Dániel: A busz - A mikrobusztól a duplacsuklósig
Nemes László Árva című filmjéről
A 83. Nemzetközi Velencei Filmfesztiválról
Cseresznyéskert – Royal Shakespeare Company, Swan Theatre, Stratford-upon-Avon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés