bezár
 

irodalom

2010. 05. 05.
Július végén kezdi az e-könyvek árusítását a Google
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Idén július végén kezd e-könyveket árusítani a Google - jelentette be az amerikai internetóriás egyik szóvivője amerikai idő szerint kedden este.

prae.hu

A szoftvercég már korábban is jelezte, hogy tervei között szerepel az e-könyvek online terjesztése, ez az első eset azonban, hogy konkrét dátumot említenek a projekt indítására.

A Google Editions nevű új szolgáltatás többlete az Amazon, az Apple, a Barnes & Noble és más versenytársakéhoz képest az lesz, hogy a könyvek számos internetes oldalról elérhetők és több eszközzel is olvashatók lesznek.

A Google könyveit több könyvkereskedő honlapján keresztül is meg lehet majd vásárolni; az üzleti modell szerint egyébként a kereskedő megtarthatja a bevétel jelentős részét.

Ami a készülékeket illeti, a könyvek olvashatók lesznek többek között a piacot jelenleg domináló Amazon Kindle olvasón, valamint az Apple nemrég piacra dobott iPad készülékén is. A Google közlése szerint a laptopoktól az okostelefonokig voltaképpen minden olyan eszköz alkalmas lesz e-könyvei olvasására, amely rendelkezik internet-hozzáféréssel és böngészővel.

A Google Editions a tervek szerint mintegy 500 ezer címmel indul. Az árakról egyelőre nem közöltek semmit, mint ahogy az is kérdéses, hogy milyen partnerekkel működik majd együtt a cég.


Kapcsolódó cikkek


nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 4.számáról
Brnói napló, második rész
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 1-2. számáról
A Prae 2025-ös karácsonyi estjéről

Más művészeti ágakról

színház

Markus Öhrn - Karol Radziszewski / Nowy Teatr (PL) Fóbia című darabjáról
A 4. Budapesti Illusztrációs Fesztivál „kibeszélő showja”
Daniil Trifonov Bach-klipjéről
Parasztopera a Radnóti Miklós Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés