színház
2010. 09. 25.
Popova Aleszjáé az Osvát-díj
Popova Aleszjának, a Magyar Nemzeti Balett első magántáncosnőjének ítélték idén az Osváth Júlia-díjat, amelyet a művész pénteken este a Magyar Állami Operaház Budapest színpadán, az Elfújta a szél című táncmű előadása után vesz át.
A díjat Osváth Júlia születésének 100. évfordulóján, 2008-ban ítélték oda először. Idén a plakettet Popova Aleszja, számos szakmai díj birtokosa, Kossuth-díjas, érdemes művész veheti át, aki az emlékdíj átadásának estéjén az Elfújta a szél című produkcióban Scarlett O’Hara szerepét alakítja. Az elismerést az est közönségének jelenlétében Keveházi Gábor balettigazgató adja át - közölte Várkonyi Judit, a dalszínház sajtófőnöke az MTI-vel.
Popova Aleszja kislányként Markó Iván balettművész oldalán tűnt fel az 1980-as évek végén a Győri Balett produkciójában, majd a budapesti Magyar Táncművészeti Főiskola elvégzése után azonnal szerződtette a Magyar Állami Operaház.
Neki ítélték az első Philip Morris Magyar Balett-díj junior elismerését 1994-ben, majd hét évvel később átvehette a Philip Morris Magyar Balett-díjat is. Színpadra lépett az Orgonatündér, majd Auróra szerepében a Csipkerózsikában, illetve Odette-Odiliaként A hatyúk tavában, de láthatta a közönség a Sylvia, a Coppelia és a Giselle című klasszikus balettekben is. Táncolta Seregi László Spartacus című balettjének Claudiáját, valamint a Királykisasszonyt A fából faragott királyfi című Bartók-műre készült Seregi-koreográfiában. Alakította Tatjánát az Anyegin, Vetsera Máriát a Mayerling című darabban.
A díjat Rákóczi Katalin, Osváth Júlia hagyatékának őrzője 2008-ban alapította azzal a szándékkal, hogy az egyéni művészi teljesítmény elismeréseként az operaház kiváló ének- vagy táncművészeinek adományozzák, ezzel tisztelegve Osváth Júlia emléke előtt.
Osváth Júlia, az operaház egykori kiváló szopránénekesnője egy 1949-ben adott interjúban mondta: Egy művész csak akkor teljesíti feladatát, ha teljesen odaadja magát a színpadnak és minden egyes szerepre külön, igazi élete van.”

További írások a rovatból
Az ember, aki elvesztette az időt című előadás a Vígszínházban
Más művészeti ágakról
Bakos Gyöngyi Nixon nem tud lépcsőzni című kötetéről
Kotányi Attila Éberen kutató élet könyvét mutatták be a Nyitott Műhelyben