A budapesti Mintarajziskolában, majd Berény Róbert támogatásával a müncheni akadémián tanult, 1901-ben a Nemzeti Szalonban kiállított Önarcképével ösztöndíjat nyert a párizsi Julian Akadémiára. 1903-ban tért haza, ekkor festett portréi már expresszionista jellegűek. Rövid ideig Hollósy Simon szabadiskolájába járt, 1907-ben Berénnyel tett olaszországi tanulmányutat.

Csatlakozott a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köréhez (MIÉNK), majd 1909-ben a Nyolcak alapító tagja és egyik legerőteljesebb képviselője lett. E társaságot elsősorban az impresszionizmustól való elszakadás vágya kötötte össze, együttműködésük nem is tartott sokáig, 1912-es, harmadik kiállításuk után a csoport feloszlott.

Pór Bertalan társadalmi kérdések iránti elhivatottsága fejeződik ki Család című képén, amely a múlt század eleji kispolgárság-értelmiség sokféle gondját érzékelteti - a képet az 1950-es években Proletár család címmel látták el. Sokalakos, aktos kompozíciói (Hegyibeszéd, Vágyódás tiszta szerelemre) mellett elkészítette a Népopera (a mai Erkel Színház) oromzati freskóját, amely az 1917-es átépítés során elpusztult.

Az I. világháborúban frontrajzoló volt, négyéves szolgálatának élményeiből 16 lapos litográfiai album készült. Támogatta az őszirózsás forradalmat, a tanácsköztársaság alatt a festői direktórium titkára és főiskolai tanár lett, ekkor készült toborzó plakátjai közül ismert a hatalmas Világ proletárjai egyesüljetek és a Feleségeitekért és gyermekeitekért.

1919 után Csehszlovákiába emigrált, szülőföldje vidékén különös feszültségű tájképeket és portrékat festett, képein szimbolikus állatfigurák jelentek meg. 1936-ban a Szovjetunióban dolgozott, főleg könyvillusztrációkat készített. 1938-tól Párizsban élt, ahol több kiállításon szerepelt sikerrel, ekkori grafikáin állatokat, főleg bikákat ábrázolt, szimbolikája Picassóra is hatott, akinek Minótaurosz-ábrázolásai és Guernicája révén ez az erőszak nemzetközi jelképévé vált.

1941-ben a német megszállók letartóztatták, szabadulása után az ellenállás gyűjtő és segélyező mozgalmaiban működött közre, röplapokat illusztrált és terjesztett. A második világháború után Bölöni György mellett a franciaországi Magyar Függetlenségi Mozgalom vezetőségének tagja lett.

1948-ban tért haza, 1960-as nyugdíjazásáig a Képzőművészeti Főiskola tanára volt, Rákosi- és Sztálin-képeivel jelentős szerepet vitt a képzőművészeti személyi kultuszban. A rendszer nem is volt hálátlan: 1949-ben és 1951-ben Kossuth-díjat, 1950-ben Munkácsy-díjat kapott, 1952-ben érdemes, 1955-ben kiváló művész lett. 1964. augusztus 29-én halt meg Budapesten.

Pór Bertalan fő erősségének portréfestészetét tartják. 1966-ban a Magyar Nemzeti Galéria emlékkiállítást rendezett műveiből, alkotásait a Nemzeti Galéria, a Fővárosi Képtár és a Kecskeméti Képtár őrzi.