art&design / hírek
2010. 10. 24.
A párizsi Champs-Elysées közelében nyitott új galériát Larry Gagosian amerikai galériatulajdonos.
2010. 10. 24.
Hetven millió fölé emelkedett a május elsején megnyitott sanghaji világkiállítás látogatóinak a száma vasárnap, ami azt jelenti, hogy az elmúlt héten ötmillió ember fordult meg az expó területén - jelentette vasárnap a kínai média.
2010. 10. 23.
Új otthont kap az egykori Kelet-Németország 23 ezer műalkotása a Max Dudler ismert építész tervei alapján készülő létesítményben a beeskowi várban Brandenburg tartományban.
2010. 10. 23.
Ötszáz éve, 1510. október 25-én halt meg Giorgione da Castelfranco, az érett reneszánsz első velencei képviselője, akinek talányos, poétikus festészete máig tartó elfoglaltságot ad az ikonográfusoknak és művészettörténészeknek.
2010. 10. 22.
November 4-én vesznek búcsút tisztelői Budapesten Búza Barnától, majd a többszörösen kitüntetett szobrászművészt november 6-án Sarkadon helyezik örök nyugalomra - tájékoztatta az MTI-t pénteken a Magyar Művészetért Díj Kuratóriuma.
2010. 10. 22.
Magas rangú francia állami elismerést, a Művészeti és Irodalmi Rend Tiszti fokozatát vehette át Geskó Judit, a Szépművészeti Múzeum művészettörténésze - többek között a Van Gogh Budapesten tárlat kurátora - péntek délután a Francia Intézetben - tájékoztatta az MTI-t a Szépművészeti Múzeum.
2010. 10. 22.
Közép-Kelet-Európa legnagyobb Oldtimer Kiállítása látható a SYMA Rendezvényközpontban, ahol több mint 270 veterán járművet csodálhatnak meg az érdeklődők péntektől vasárnapig.
2010. 10. 21.
A fotórealista festészet világába kalauzolja a látogatókat a Ludwig Alapítvány csütörtöktől látogatható bécsi kiállítása.
2010. 10. 20.
Lampionünneppel zárul pénteken a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program egyik legjelentősebb képzőművészeti eseménye, a Magyarok a Bauhausban című kiállítás a baranyai megyeszékhelyen.
2010. 10. 20.
Szalonképesek lettek a YouTube-videók: az internetes videómegosztó portál legszínvonalasabb, művészi értékű alkotásait a New York-i Guggenheim Múzeumban tüntetik ki csütörtökön.




