bezár
 

építészet / hírek

Latinovits Zoltán mint építész
Meghosszabbítják annak a budapesti kiállításnak a nyitva tartását, amely Latinovits Zoltán színművész építészeti munkásságát mutatja be. A tárlatot így augusztus 19-ig láthatja a közönség - közölte Winkler Barnabás építész, galériavezető az MTI-vel.
Ázsiai kapcsolatait erősíti a magyar építőművészet
Az ázsiai építészeti kapcsolatok ápolása áll a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) második féléves szakmai tevékenységének középpontjában - tájékoztatta az MTI-t Kálmán Ernő, a MÉSZ elnöke. Elsősorban japán és kínai kapcsolatokról van szó.
Csonka Pál-emlékérem Újpestért és a SkyCourtért
Egyéni alkotó kategóriában Iványi János, építész-szerkezettervezői kategóriában pedig a Tima Zoltán-Gurubi Imre tervezőpáros vehette át az idei Csonka Pál-emlékérmet a Magyar Építőművészek Szövetsége székházában.
A tiszadobi Andrássy-kastély márciusban nyit
A tervek szerint 2012 márciusában vehetik birtokba a látogatók a jelenleg felújítás alatt álló tiszadobi Andrássy-kastélyt; a 2,2 milliárd forint összértékű rekonstrukciós beruházás munkálatairól csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót Tiszadobon.
Műemlékeket bontatna le Marosvásárhely polgármestere
Egykori vendéglőt és Kós Károly által tervezett épületeket bontatna le Marosvásárhelyen Dorin Florea polgármester - írja az Új Magyar Szó című bukaresti napilap.
Szellemvárosok Kínában
Évről évre nő a teljesen kész, lakatlanul álló milliós városok, városnegyedek száma Kínában. A valós kereslet nélküli építkezés az építő- és ingatlanipar bővülését segíti, azonban az ország gazdasági növekedésének törékenységére is rámutat.
Befejeződött a sárvári városközpont felújítása
Több mint háromszáz millió forintos beruházással újult meg Sárvár központja, melyet ünnepélyes keretek között szerdán avatott fel V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára és Kondora István, a város polgármestere.
Kétszintű műemlékvédelmet javasol az IFK
Francia és német példa alapján műemlék, és alacsonyabb védelemmel rendelkező műemléki értékkel bíró megkülönböztetést javasol az értékes régi épületekre a legnagyobb magyarországi ingatlanfejlesztőket tömörítő Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) - közölte a szakmai szervezet az MTI-vel.
Már csak az angol nyelvű szecessziós sétákra van hely Budapesten
Az óriási érdeklődés miatt már csak az angol nyelvű szecessziós sétákra van hely Budapesten, a túrák a szecesszió három európai nagymestere, Antoni Gaudí, Lechner Ödön és Victor Horta életművét bemutató, már bezárt tárlathoz kapcsolódnak.
Latinovits Zoltán: végzettsége okl. építészmérnök
Latinovits Zoltán 1931. szeptember 9-én született a városligeti Gundel sörkertje felett. Később volt diák, asztalos, hídmunkás, anyagátvevő, kőművestanuló, gépkönyvelő, egyetemi hallgató, építészmérnök és színész. A Műegyetemen született rajzaiból, vázlataiból rendeztek kiállítást a HAP Galériában.
113   114   115   116   117   118   119   120   121 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés