bezár
 

Felhasználói adatlap

-- Árvai András --

felhasználói adatlapja

Árvai András által feltöltött cikkek:

Ősök zenéje
Ősök zenéje
Sona Jobarteh Budapesten - Fasiya című album bemutatója
Sona Jobarteh a világzene egyik fiatal sztárja, négytagú zenekarával első magyarországi koncertjét adta a MÜPÁ-ban. Sona a hussznégy húros nyugat-afrikai hárfa, a kora első női virtuóza, valamint dalszerző és finom, lágy hangú énekes az afrikai ütemek, a blues és az afropop elemeinek bátor ötvözője és ötvözete.
200 lépés felfelé
200 lépés felfelé
Kilátó és Turistaközpont Galyatetőn
Behajtani tilos, kivéve célforgalom. Először gondolkodtatott el ez a tábla igazából, vajon sűrű ködben kilátóra felmászni valódi cél vagy inkább hülyeség? Persze, ha megkérdezné bárki, ha érdekelne bárkit a célom ilyen cudar időben. Mert valójában van cél, hiszen egy kilátó a ködben is megéri a fáradtságot, és legalább a kilátás sem vonja el a figyelmet.
Ezentúl a nevem szender
Ezentúl a nevem szender
Idén már rutinosan közelítek a Corvina útikönyvek-sorozat új, az ország Nemzeti Parkjait és tájvédelmi körzeteit összegyűjtő tematikus kiadvány bemutatójára. Tavaly ugyanitt, ugyanekkor az ország gyógyfürdőit összegyűjtő könyv bemutatója esett meg. A szerzőt, Bede Bélát, már a Líra standjánál felismerem, amint ismerősei, barátai vagy rokonai számára még gyorsan, tíz perccel a könyvbemutató előtt egy-egy példányt szerez és dedikál.
Felfedezetlen afrikai építészet
Felfedezetlen afrikai építészet
Architecture of Independence – African Modernism kiállítás a Vitra Design Múzeumban
A függetlenség építészete, Afrika építészete. Ezzel a címmel nyílt kiállítás a svájci Weil am Rhein-ben található Vitra Design Museum Gallery-ban. Út a szabadságig épületekben kifejezve a 60-as évektől napjainkig, Közép-Afrika öt országából.
Egy folyamatosan alakuló sztori
Egy folyamatosan alakuló sztori
Interjú Polyák Leventével a Budapesti Építészeti Filmnapok egyik szervezőjével
Idén hetedik alkalommal foglalja el a Toldi mozi termeit a Budapesti Építészeti Filmnapok. Polyák Leventével, a fesztivál egyik, alapítószervezőjével beszélgettünk az idei programról és arról, ami mögötte van.
A felújított egervári kastély
A felújított egervári kastély
A felújított egervári Nádasdy-Széchényi kastély
Mint oly sok emléket a múltból, ezt is a katonai és védelmi igyekezetnek köszönhetjük. Az eredetileg várnak épült, majd a politikai helyzet változása miatt fontos végvárrá előlépett épület az évszázadok során lakóházzá, majd turistaházzá szelídült, míg mára kulturális központtá vált.
Egy tavat is fel lehet újítani
Egy tavat is fel lehet újítani
A dégi Festetics-kastély parkrekonstrukciója
A dégi, klasszicista Festetics-kastélyt ölelő tájképi kert nem kevesebb, mint háromszáz hektár, háromszor akkora, mint a Városliget, veri Schönbrunnt, és alig marad el a Central Parktól. A park rekonstrukciójának első ütemét a múlt héten adták át, a 250 millió forintos fejlesztés révén megújult a tó és környezete.
Hol sírnak a fürdőskurvák?
Bede Béla: Gyógyfürdők és gyógyszállók Magyarországon. Corvina Kiadó, 2014.
A "hol?" mellett a "miért?"-re is választ kaptak az érdeklődők a Corvina Kiadó magyarországi gyógyfürdőkről megjelent útikönyvének bemutatóján, a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.
Csak nyugodtan a Kossuth téren
A budapestiek igen elkényeztetettek mostanában, hiszen majdnem minden napra jut valami átadás. A tizenötperc hírnév megvolt, a nép meghódította. Van, aki azóta már újabb flasheket keres: a metróalagutakban.
Tiszta udvar, rendes ház
A szlovák Paulíny Hovorka Arhitekti építészei eddig leginkább ipari és kereskedelmi épületekkel tapétázták ki az irodájuk falát és a portfoliójukat. A most bemutatott besztercebányai házukkal sem sikerült túllépniük az elképzelt, idealizált emberek számára megfogalmazott tereken.
Babérarc és XXI. századi szecesszió
A Zeneakadémia termeiben rohamtempóban folyik a felújítás, reméljük az október 22-i ünnepélyes átadóra és koncertre minden a helyén lesz. Az intézmény új arculatát emiatt a körút túloldalán, a Brody Studios alagsori helyiségében mutatta be Szabó Stein Imre kommunikációs igazgató Batta András rektor társaságában.
Keresd a kőtáblát! – interjú Radnóti Zoltán rabbival
Lágymányoson, családi házak között megbújva, keresve sem találjuk a Dévényi Tamás tervei alapján kialakított, átalakított Bét Sálom Zsinagógát. Tavaly, gyakorlatilag nyolcvan év után először adtak át zsinagógát Budapesten. Az épület hátteréről, a zsidó szakrális építészet példáiról beszélgettünk Radnóti Zoltánnal, a zsinagóga rabbijával.
Mi lesz a Várkert Bazárral?
Az 1984-es bezárása óta csak omladozó Várkert Bazár a rendkívül fárasztó, hosszan tartó haláltusa után talpra áll, hogy a talpra állás után mit kezd majd magával, az a jövő zenéje. A Budai Vár főbejárata, ugye, szép, Buda egyik ékszerdoboza (stb.), de valójában mi és mi lesz?
Egyre csak hajtogatják: a Srtuct.zine már a lelőhelyeken
Építészeti lap egy százasért
Március 4-én mutatkozott be a Struct.zine urbanisztikai és építészetelméleti fanzine az Akvárium Klubban, amit egy kerekasztal-beszélgetés követett a Low-tech építészet háza táján kapirgálva, több aspektusból rávilágítva az ellentmondásosan megítélt irányzatra.
A Média Építészeti Díja 2012
A Média Építészeti Díjára benevezett projekteket tavaly először értékelte nemzetközi előzsűri. Idén 6 épületet és 5 tervet választottak ki a beérkezett munkák közül, melyeket a tervezőik 2012. október 25-én a megújult Katona József Színházban mutatnak be.
Guttmann Szabolcs Nagyszebenből
Guttmann Szabolcs építész egyetemet alapított Nagyszebenben, abban a városban, ahol később főépítészként egyengette a város felkészülését az Európa Kulturális Fővárosa cím betöltésére. Az említett egyetemről, a kisebbségi létről, a műemlékek sorsáról és a főépítészként eltelt időszakról beszélgettünk vele Kolozsváron.
Titkos Budapest
A 20. századi diktatúrák árnyékban meghúzódó titkos budapesti helyeket akarja megvilágítani és megjelölni Ungváry Krisztián és Tabajdi Gábor frissen megjelent könyve. Árnyékok és árnyaik, rémtettek és rémhelyek, már keresni sem kell, elég megnézni a térképen.
Titkos Budapest
Budapest a diktatúrák árnyékában, Jaffa Kiadó, 2012
A XX. századi diktatúrák árnyékban meghúzódott titkos budapesti helyeket akarja megvilágítani és megjelölni Ungváry Krisztián és Tabajdi Gábor frissen megjelent könyve. Árnyékok és árnyaik, rémtettek és rémhelyek, már keresni sem kell, elég megnézni a térképen.
Térilluzionista – Interjú Mátrai Erikkel
Mátrai Erikkel az acb Galériában bemutatott Porticus című kiállítása kapcsán beszélgettünk. Az interjúban a kiállításról, térérzetről, szakrális térről és arról beszél, hogyan tud fényből templomot építeni.
Kiszorított tér
Interjú Baglyas Erikával a Bunker című kiállítás kapcsán
Baglyas Erikával a Dovin Galériában látható Bunkerről, a párbeszédről, a párbeszéd hiányáról és az elhallgatott múltról beszélgettünk.
Bencés minimál? (videó)
A Könyvtári Esték keretében március 27-én Fehérváry Jákó OSB, Gunther Zsolt építész és Hartmann Gergely építészhallgató a Pannonhalmi Bazilika felújításáról beszélgetett a Sapientia könyvtárában.
Újrahasznosítva
A tervhivatal építészei, Benedek Zsanett és Lakos Dániel, a most hétvégén zajlott Lakástrend kiállításon belül megrendezett Madeinhungary keretén belül mutatták be régiúj bútoraikat. A tervezőkkel készítettünk interjút.
Az építészet nevében – Interjú Jan Stempel építésszel
Nemrég bemutattuk a prágai építészkart, most az egyetem egyik tanárával, Jan Stempellel beszélgettünk. A nevét ismerhetik az építészetet követők idehaza a visegrádi országok építészetéről megjelent válogatások kapcsán vagy az azokból rendezett kiállítások szervezőjeként.
Betonban az igazság
A Cseh Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kar új épülete
A házat látva az a vicc jutott eszembe, amikor Pista bácsit kérdőre vonják, hogy nagyon beszűkült a szókincse. A f…t, válaszol. Hát igen. Kocka, henger, beton, semmi csűrés-csavarás, csak a lényeg.
Más mint a film
A 10 éves és 7000 tagot számláló Román Építész Kamara elnökével, Serban Tiganassal beszélgettünk. Az interjúban szóba kerül a tagok átlagéletkora, a kamarában előforduló feszültségek, a kamara által szervezett programok és a román film.
Nem a házak, a házak emléke számít
Ez olyasmi lehet, mint az angol foci. Azért szeretem nézni, mert van egy angol csapat, amiben nincs egyetlenegy angol játékos sem, vagy mondjuk egy, kettő, a többiek külföldiek. Mégis az angol foci szellemében játszanak. Ha egy orosz csapatot nézel meg, az meg az orosz foci szellemében játszik, hiába angolok a játékosok történetesen. Mindezt úgy, hogy az edzők is külföldiek.
Tyúkólak költészete
Interjú Tövissi Zsolttal
Tövissi Zsolttal, a székely tündérrel Csíkpálfalván beszélgettünk kollégája, Lőrincz Barna házáról, Kós Károlyról és a nem létező kapcsolódási pontokról, a tyúkólak költészetéről, építészetről.
Jelöld meg az év tájépítészét!
Elindult az evtajepitesze.hu. Az oldalt azzal a céllal hozták létre, hogy hivatalos kommunikációs felülete legyen az általuk alapított Év Tájépítésze-, és Év Junior Tájépítésze-díjaknak.
A Média Építészeti Díja 2011
Az epiteszforum.hu internetes építészeti napilap 7. alkalommal rendezte meg október 24–én a Trafóban a Média Építészeti Díját.
Hagyományosan más
Először vegyünk egy szép fehér papírlapot, majd hajtsuk be az egyik sarkát, simítsuk le, utána rá a másikat... így készül a házikó. Origami haladóknak!
Az optimizmus alapja: mindegy, az ember hol kap pofont
Munkacsoport.net
Fortvingler Éva és Bulcsu Tamás építészek és egy párt alkotnak, ami jelenleg a munkacsoport.net-et is lefedi. Munkamódszerről, a vízióról és a frissen elkészült balatonakarattyai nyaralójukról beszélgettünk.
Részletek - interjú Magyari Évával és Pazár Bélával
Magyari Évával és Pazár Bélával a sopronbánfalvi egykori karmelita-pálos kolostorról beszélgettünk. Az interjúból kiderül a ház története, hogy miként készült a refektórium burkolata, mi az a kelheimi kő és miként látják a kortárs építészetet.
Aki színes cementlapokat készít – Interjú Kauker Szilviával
Ajka előtt Padragkúton készíti Kauker Szilvia és két munkatársa hagyományosnak tűnő, de mindenképpen odafigyelést, tudást és időt igénylő cementlapokat mindenféle színben, hagyományos és mondern mintákkal, ahogy a megrendelő kívánja. Az interjúból kiderül hogyan készül a cementlap, miből készül és az is, hogy ki készíti.
Latinovits Zoltán: végzettsége okl. építészmérnök
Latinovits Zoltán emlékkiállítása a HAP Galériában
Latinovits Zoltán 1931. szeptember 9-én született a városligeti Gundel sörkertje felett. Később volt diák, asztalos, hídmunkás, anyagátvevő, kőművestanuló, gépkönyvelő, egyetemi hallgató, építészmérnök és színész. A Műegyetemen született rajzaiból, vázlataiból rendeztek kiállítást a HAP Galériában.
Hatás, kölcsönhatás – interjú Klein Rudolf építészettörténésszel
Klein Rudolf építészettörténész több építész-monográfia után a történelmi Magyarország zsinagógaépítészetéről készített átfogó művet, melyet az Ünnepi Könyvhétre jelentetett meg a Terc Kiadó. Az interjúban a kötetről, fotózásról, a kortárs építészet egyes ágaiban fellelhető zsidó hatásokról, kölcsönhatásokról esik szó.
Örülni kell az apró dolgoknak avagy mezővárosi felhőkarcolók
Hódmezővásárhelyen jártunk továbbra is azt tudakolva, van-e Budapesten kívül építészet, lehet-e boldogulni vidéken. Mi visz haza két vásárhelyi építészt Budapestről vagy éppen Münchenből? Megbánták-e a döntésüket? Van-e élet a fővároson kívül?
Folyamatosan önarcképet rajzolunk – interjú Cságoly Ferenc építésszel
Cságoly Ferenc munkáit, melyeket az Építész Stúdió építészeként tervezett, a Fény utcai piacot, az Alkotás Point irodaházat vagy a Barbakán téri lakóházát Pécsen, sokan ismerik. A Kossuth-díjas építésszel jelenlegi munkahelyén, a Műegyetem Középülettervezési Tanszékén beszélgettünk oktatásról, építészetről,  jövőbeni terveiről.
Címlapház
Most is beigazolódott, hogy az életben mindenki kisebb/nagyobb, vékonyabb/kövérebb, idősebbnek látszik vagy éppen fiatalabbnak, mint a fotókon. Feltűnnek az apró bőrhibák, amiket a jól bevilágított képek vagy az utómunka eltakar. A lényeg a kisugárzás és a charme, itt mindkettő megvan. A Badacsony lábánál jártunk a Laposa pincészet új üzemében, ahol Laposa Bence beszélt a házról.
Nem szeretem a skatulyákat – interjú Kendik Géza építésszel
Pályázatokon gyakran találkozni az A4 Stúdió igényes, friss grafikai megjelenésű munkáival. Tavaly a szentendrei köztemető pályázati anyaga Barcelonában a World Architecture Festival kategória díját kapta, idén pedig megtörtént az alapkőletétel. Kendik Gézával, az építésziroda vezetőjével beszélgettünk.
20% hajnalpír
A nehezen megjegyezhető nevű, hivatalosan Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont, egyébként kaptár fedőnevű intézményben jártunk Európa kulturális külvárosában, akarom mondani Pécs külvárosában, azaz Európa Kulturális Fővárosában, 2010-ben. A kultúra még mindig kultúra és Pécs még mindig Pécs: él és szerethető. Ahogy az új épület és a belsejében található szépséges tér is, amit az arra járó idegennek feltétlenül látnia kell.
A rendes és a rendetlen – interjú a szlovén Ofis építészeivel
Az Ofis építészirodát 1998-ban alapította Spela Videcnik és Rok Oman. A fiatal ország fiatal építészei több megvalósult, a nemzetközi építészeti szcénában is megfordult épülettel büszkélkedhetnek. Az interjúból kiderül mikor és hogyan alapították az Ofis-t, miért van annyi sikeres fiatal építész Szlovéniában, milyen a viszonyuk az őket megelőző generációval, és mit utálnak tervezni. Az építészekkel az Ofis ljubljanai irodájában beszélgettünk.
Bodor Ádám az Olvasóligetben
Valójában miről és kinek szól az Olvasóliget fedőnevű program? A prae.hu tesztalanya, az építészeti rovat vezetője magát "dilettáns mérnöknek" álcázva vett részt a legutóbbi eseményen, ahol Bodor Ádámmal Jánossy Lajos beszélgetett.
Kenyér és szóda - Interjú Tarnóczky Tamás építésszel
Tarnóczky Tamás 1998-ban végzett a Műegyetemen, azóta szakadatlanul gyártja a terveket különböző építészeti tervpályázatokra. A beszélgetés apropója a siófoki 320fok Kulturális Központra kiírt tervpályázaton elért első helyezése.
Ki van az építészet mögött? - interjú Ekler Dezső építésszel (2. rész)
Ekler Dezsővel készített interjú második részében szóba kerülnek azok az emberek, akik igazán számítanak, az ars poeticája, és az építészet intimitása. Az Ybl-díjas építésszel még tavasszal beszélgettünk a római-parti irodájában.
Mi van az építészet mögött? - interjú Ekler Dezső építésszel (1. rész)
Ekler Dezsővel bármikor és bármiről lehet beszélgetni, de mondanivalója közepén mindig az építészet szerepel, legmélyén pedig az ember, a lét és a titok, amit szakadatlanul kutat. Az Ybl-díjas építésszel még tavasszal beszélgettünk római-parti irodájában.
Maribori szentelt gyep
Idén a szlovén válogatott másodszorra szerepel a labdarúgó-világbajnokságon. A legsikeresebb szlovén focicsapat, az NK Maribor otthonába látogattunk el, amit a ljubljanai Ofis építésziroda tervei alapján bővítettek 2008-ban.
Ha elég eszed lesz, rájössz, mit írtam
Interjú Petri György halálának 10. évfordulója alkalmából Nagy Bálint építésszel
Tíz éve halt meg Petri György, a kortárs magyar líra egyik kulcsfigurája. Az évforduló kapcsán kíváncsiak lettünk arra, mit jelent ma Petri a kortársak, az irodalmi élet és a fiatalabb generáció számára. Interjúsorozatunk első részében Nagy Bálint építész, a Beszélő egykori munkatársa beszél Petri Györgyről, a barátról, a szamizdatszerkesztőről, a megkerülhetetlen véleményformálóról.
Lebegési technikák
Rolex Learning Center, Lausanne
Megvan a technikája annak, hogy a hullámzó tenger felszínén fennmaradjon az ember, nyújtott lábbal, a karokat kicsit oldalt téve, lebegve, a napba nézve. A hullám helyettesíthető a Gellért hullámfürdőjével, a lebegés szerelemmel. De nem kertelek, egy svájci épületről lesz szó.
Mikor lesz Budán sétálóutca?
Szeretném, ha az első kerület testvérvárosa az ötödik kerület lehetne, mert akkor a vezetői elutazhatnának oda, és egy kellemes hétvégét eltöltve megismerhetnék az ottani vezetők tapasztalatait, hogyan lehet egy, a forgalomtól lerobbant területet élhető városi környezetté alakítani.
Nincs kényszer - interjú Bujnovszky Tamás épületfotóssal
Az építészet egyik legfontosabb megjelenési formája az építészeti magazinokban, interneten közölt fotó. A kortárs épületek nagyrészt képek közvetítésével jutnak el hozzánk. Hogy az így megismert képek mennyire az épületet, és mennyire a fotóst tükrözik, ezt is kérdeztük Bujnovszky Tamás épületfotográfustól.
Álom, Amerika
Interjú Orsós László Jakabbal, a New York-i Magyar Kulturális Központ igazgatójával, a New York-i Magyar Évad kurátorával
Orsós László Jakab folyóiratszerkesztő, forgatókönyvíró, kritikus. 2005 óta a New York-i Magyar Kulturális Központ igazgatója, a tavalyi magyar évad, az Extremely Hungary kurátora. Mesél arról, kik azok a hunkyk, arról, hogyan működött egy magyar nyelvű színházi előadás a nézőtéren és a színfalak mögött, vagy arról, hogyan is van Amerikában a kultúraipar, a kulturális támogatási rendszer és a szponzoráció.
Én egy barokk figura vagyok – interjú Zoboki Gábor építésszel
A budapesti MÜPA ötödik születésnapja volt az apropó, hogy beszélgessünk Zoboki Gáborral, az elmúlt öt évről, a zenéhez való viszonyáról és a hazai építészeti közéletről. Irodájában kerestük fel, ahol a tervezés alatt álló szentpétervári filharmónia makettje mellett faggattuk.
A csereklye metamorfózisa
Szociális társasház Szlovéniában, tervező: Ofis arhitekti
A szlovének kozolecnek hívják azt, amit mi ösztörüként használtunk, ők a kettős kozolecállványokból kifejlesztették a fedeles, majd a zárt, már-már csűrre emlékeztető változatát is. Mi maradtunk a csereklyéből összeállított kolibánál, a lobort meghagytuk másoknak. Nemúgy az Ofis építésziroda, akik körbenéztek Cerklje környékén, és rájöttek, hogy jobban mutat a ház, ha kozolec.
Egy kávé és egy Szépművészeti-bővítés rendel!
A MúzeumCafé 14. száma egyetlen központi témával, a budapesti Szépművészeti Múzeum tervezett, tavasszal elkezdődő földalatti bővítésével foglalkozik. Bevallom, szemkontaktus már kialakult korábban a lappal, de fizikai közelségbe csak ebben a hónapban kerültem vele.
Váratlan eredmények Sou Fujimotoval
Váratlan eredmények Sou Fujimotoval
A KÉK (Kortárs Építészeti Központ) szervezésében járt Budapesten Sou Fujimoto, a fiatal japán építészgeneráció ismert tagja. A Gerbeaud cukrászdába lepottyantott építészt helyben faggattuk egy zserbó szelet és egy kávé társaságában.
A közös többszörös
Interjú Wesselényi-Garay Andorral
Wesselényi-Garay Andor építészként végzett a Műegyetemen, és építészetteoretikusnak vallja magát – már ha van ilyen. Idén a Műcsarnok őt választotta a 2010-es velencei építészeti biennále kurátorának. Úgy gondolja, ez a kiállítás lehetőség arra, hogy bemutassuk az építészek közös nevezőjét – már ha van ilyen. Az interjúból kiderül, van-e.
Hölgy Fehérben
Ravatalozó kápolna, Szlovénia, Krasnja, Ofis Arhitekti
Egy épület létrejöttét a közösség részéről mindig nagy figyelem kíséri, főleg ha az egy kis közösség akaratából jön létre, főleg, ha az életnek egy olyan kitüntetett pontjához kapcsolódik, mint a halál, és főleg, ha fogódzókat sem kap hozzá. De a dolgok végül is a halállal kezdődnek.
2010. Építészeti Biennále: megvan a magyar nyertes
A Műcsarnok honlapján tegnap óta elérhető a 2010-es velencei építészeti biennále kurátori pályázatának eredménye. A nyertes pályázat Wesselényi-Garay Andor és Ferencz Marcel BorderLINE címet viselő munkája.
Hogyan lehet minél kevesebb eszközzel minél többet elmondani?
Interjú U. Nagy Gáborral
U. Nagy Gábor Ybl-díjas építész a Vendvidéken él. Sárváron született, Budapesten végezte a gimnáziumi és az egyetemi tanulmányait. Budapesten kezdte el pályáját. Önálló építészként már a Vendvidéken kezdett dolgozni. Azóta is ott él. Otthonában kerestük fel még augusztus végén.
Határvidéken
A még friss szagú őriszentpéteri ház tulajdonosát kérdeztük a konyhában, hogyan találtak rá a házuk tervezőjére. Az interneten. Beírták a Google-ba az Őrség és az építész kifejezést, és U. Nagy Gábor nevét adta ki. A házairól készült fotókat végignézve úgy döntöttek megkeresik, és felkérik a házuk megtervezésére.
Méhen belüli társaság
A prágai Franz Kafka Társaság székhelye
Behatolás a feszültségekkel teli poros szobákba, ablakot vágni a sötét, komor helyiségekbe, megvalósítva azt az ellentétes forgalmi helyzetet, amit a születés iránya és a nyugodt, méhen belüli állapot felé haladás jelöl ki. Megvilágosodás, ami pontosan a bolt ajtaján kilépve, a bérház udvarán ér minket, ha jól számolom a távolságokat a Google maps segítségével.
Vasárnapi ház, vasárnapi unalomra
Mies van der Rohe: Tugendhat-ház, Brno, Cseh Köztársaság
Walter Gropius jellemezte így: „vasárnapi ház” Mies van der Rohe Tugendhat-ház néven ismert épületét, ami a csehországi Brno-ban áll, és élvezi a vasárnap délutáni napsütést a hétköznapok immanens kritikája közt. Pedáns, mindig jól fésült, anyuka kedvence, hülye kis eminens, rúgjuk szét a seggét.
Kafka kastélya, vasbetonból
József Távbeszélőközpont, Budapest, Horváth Mihály tér
A Corvin-Szigony projekttől néhány utcányira, a "Nyócker" szívében árválkodik Franz Kafka kastélya. Az indusztriális szecesszió műremeke, a fák mögül ki sem látszó néhai telefonközpont épülete eladó, mi pedig kíváncsiak voltunk, mit rejt a büszkén tornyosuló elvarázsolt kastély. Minden bátorságunkat összeszedve, ketten indultunk felfedezni a kísértetházat.
Ez nem a szakításról szól, épp ellenkezőleg
Bemutatunk egy spanyol építészpárost, akik együtt dolgoztak, terveztek jó és érdekes házakat. De, ha társaságban valaki megkérdezi tőlünk mostanában: Te, nem tudod mi van Ábalos-szal és Herrerosszal? A válaszunk: Te nem tudtad!? Azok már rég nincsenek együtt, szakítottak!
Aki a sydney-i operaházat tervezte
Jørn Utzon dán építész 90 éves korában hunyt el, november 29-én. Neve a sydney-i operaházzal kapcsolódik össze, azzal az épülettel, amiben soha nem járt, és nem látott.
Utolsó megoldás
Final Wooden House, Sou Fujimoto Architects
Gyerek voltam, és fakockákból építettem házat, utcát, teret, várost. Szerettek ott élni emberek. Most is építek házat (utcát meg várost azért mégsem), és szeretnek ott élni az emberek.
Bontható a Dísz téri rom?
A Dísz téri, nemzetgazdasági szempontból is kiemelt beruházás több részletben közölt izgalmas mozaikjából itt egy újabb darab: a központi tervtanács elfogadta a Kis Péter és Zoboki Gábor építészek által benyújtott változatot, számolt be az építészfórum.hu. Többek szerint építés helyett bontani kellene.
Holland építészcsapat nyerte a Városháza Fórum tervpályázatát
A világszerte elismert, Budapesten 1990 óta tevékenykedő Erick van Egeraat és csapata nyerte a Városháza és környéke fejlesztésére kiírt tervpályázatot, adta hírül a Budapest Portál.
Szemérem
Kápolna házasodók számára. Japán, Oszaka.
Gyűrűkből formált tetraéderek kapcsolata szövi körbe a teret és viszi a födém terhét. Egymásba kapaszkodó gyűrűk, háromszögekből felépített térrács, hajó-forma... Van itt minden.
Fényáteresztő beton a nagyvilágnak
MTI
A svéd nagyváros, Malmő önkormányzata kereste meg a közelmúltban Losonczi Áront, a magyar fényáteresztő beton feltalálóját. Megvilágítható útjelző elemeket rendeltek tőle. Immár több kontinensen van olyan épület, amelyhez a Csongrádon gyártott elemeket is felhasználják, s a gyártó hamarosan önálló késztermékkel is piacra fog lépni.
Nyitott terek
Kulturális örökség napjai szeptember 20-21.
Mint azt korábban már megírtuk, szeptember 20-21-én, azaz most hétvégén kerül megrendezésre a Kulturális örökség napjai rendezvénysorozat. A program ideje alatt országszerte sok száz olyan épület kapuja nyílik meg a látogatók előtt, amelyeket máskor zárva találnak.
A 100 éve született Pogány Frigyes építészre emlékeztek Budapesten
MTI
Száz éve született Pogány Frigyes építész, művészettörténész, akinek a budapesti Belváros, a Duna-part és Óbuda városrendezési tervét köszönhetjük, s irányításával kezdődött meg a főváros műemlékeinek nyilvántartásba vétele. Egyetemi tanárként, majd az Iparművészeti Főiskola igazgatójaként is dolgozott, számos könyv fűződik a nevéhez.
Bontják a Kultit
MTI/PRAE.HU
Az előző napi előkészületek után kedden délután megkezdődött a Kultiplex bontása. Az egykor alternatív kulturális központnak és a Tilos Rádiónak is helyet adó Kinizsi utcai épület kiürítésével kapcsolatban jelenleg is folyamatban van a ferencvárosi önkormányzat által indított per, melynek első tárgyalási napját novemberre tűzte ki a bíróság.
Kőfürdő
Peter Zumthor: Fürdő, Vals
Több mint tíz éve készült el, de még mindig izgalomba tud hozni. Peter Zumthor termálfürdőjét Richard Copans filmje egészíti ki (megtekintése csak 18 év felett ajánlott).
Park és tudás
Tervező: Carlos Ferrater
Granada külvárosa az Alberto Campo Baeza tervezte banképület mellett a Tudás Park bővítésével keresi arcát. A hatalmas kocka mellé Carlos Ferrater egy organikus épületet tervezett.
Chile, modernizmus, szociális lakások
Chile építészetének rövid története
Chile területe 750.000 négyzetkilométer: nyolcszor akkora, mint Magyarország, de csak másfélszer annyi ember lakja. Hogy milyen körülmények között?
Tiszta lépcsőház, nagy belmagasság, légkondicionálás - új trendek a lakáspiacon
MTI
Bár túlkínálat van a lakáspiacon, azok az ingatlanok, amelyek követik a legújabb igényeket és reális az áruk, hamar elkelnek - ezt tapasztalják az ingatlanügynökök. A legfrissebb hazai trendeket összegzi az egyik magyar ingatlanpiaci összeállítás.
Kulturális Örökség napjai: felhívás kortárs épületek bemutatására
„Magyarázom a házam…..”
Idén is sor kerül az Európa-szerte népszerű kulturális örökség napjai hétvégére, melynek időpontja 2008. szeptember 20-21. A program ideje alatt országszerte sok száz épület kapuja nyílik meg a látogatók előtt, amelyeket máskor zárva találnak.
Casa Malaparte
Az építész: Adalberto Libera. Az építtető: Curzio Malaparte. A helyszín: Capri. Aki meztelenül napozik nyitott könyvet téve a fenekére: Brigitte Bardot. Aki a nappaliban terpeszt: Fritz Lang. Aki mindezt felveszi: Jean-Luc Godard. Aki a történetet kitalálta: Alberto Moravia. A tulajdonos: Kínai Népköztársaság.
Casa Pite - Papudo, Chile
építész: Smiljan Radic
Egy újabb dél-amerikai ház, a titokzatos chilei építésztől, Smiljan Radic-tól. A fővárostól, Santiago De Chile-től nem messze, az Atlanti-óceán partján.
A náci időszak homoszexuális áldozatainak emlékművét avatták fel Berlinben
MTI
Berlinben kedden felavatták a náci rezsim homoszexuális áldozatainak emlékművét. A 3,65 méter magas betontömb a német főváros Tiergarten kerületében a Brandenburgi kapu, illetve a zsidó áldozatok emlékére létesített holokauszt-emlékhely közvetlen közelében áll. Az emlékműbe bevésett mélyedésben egy képernyőt helyeztek el, amelyen egy kivetítő segítségével egy azonos nemű pár csókolódzó jelenete látható.
Hudec László magyar építész öröksége Sanghajban
MTI
Hudec László (1893-1958) magyar építész sanghaji épületeit ábrázoló, angol és kínai nyelvű műemléki térkép jelenik meg Feng Jü-csiang (Fang Yu Qiang) újságíró fotóival illusztrálva május végén a Sanghaji Műemléki Hivatal (Explore Shanghai Heritage) és a Sanghaji Magyar Főkonzulátus gondozásában.
Egy vagyonért cserél gazdát a Kaufmann-ház
A legjobb út, hogy az építészetre, mint művészetre tekintsünk, ha bekerül egy aukciós ház ajánlatai közé. A Christie’s aukiciósház május 13-án árverez egy házat, értékét 3 - 4,5 milliárd forint közöttire becsülik. Palm Springs, 300 négyzetméteres nyaraló, közel 1 hektáros telek, ősfák nincsenek.
Megkésett anziksz
Ciszterci kolostor, Tuzsim, Csehország, építész: John Pawson
Utunk kis falvakon és városokon át vezet, mindnek van egy kis tava a település közepén. A mesterségesen létrehozott vizek eredete középkori, amikor a szerzeteseknek péntekenként halat kellett fogniuk. Később lett általános a tavak építése, mikor a falvak a saját önellátásukat egészítették ki.
Casa Larrain, Bahía Azul - Chile, Los Vilos
építész: Cecilia Puga
Van még valaki, aki azt gondolja, hogy a ház négy fal, rajta ajtó és ablak, és egy tető, amin kémény díszeleg? Íme egy ház, melynek van teteje, ablaka, ajtaja. Cecilia Puga munkája Chiléből. Puga olyan szemszögből nézi a házat, ahonnan nem sokunk. A feje tetejére állítja az építészetet.
Vár a papírgyár
Mint a sorozatokban. Szép lányok, helyes srácok. Fiatalok és sikeresek. Igaz, ők nem megmentik a világot, hanem áttervezik. A világ egyik legsikeresebb és legfoglalkoztatottabb különc építésze, Rem Koolhaas irodája a youtube-on.
Betonfények a lélek láthatárán
Bruder Klaus-kápolna, Mechernich-Wachendorf, Észak-Rajna–Vesztfália, tervező: Peter Zumthor
Kápolna a falu határában. Kézzel rakott, durva beton, megfeketedett, esőtől nedves falak, ablak nélküli sötét helyiség. Helyi mesterek építették, éjt nappallá téve egy ötszáz éve élt remete emlékére. Elbeszélő leírás egy épületről és egy szentről.
Síugrósánc Hadid konyhájából
Síugrósánc, Innsbruck, tervező: Zaha Hadid Architects
Az innsbrucki pályaudvar peronján nyugat felé nézve, amerről a vonat jön Bregenz irányából, a horizonttól kicsit feljebb, a várost körbezáró tekintélyes hegyek egyikén, a bizonyos Bergisel-en látható a meglepő síugrósánc.
LOVE HOTELS
Misty Keasler: Love Hotels. The Hidden Fantasy Rooms of Japan
A szexuális tévelygések és a házasságtörés nem tartozik a társadalom által elfogadott tevékenységek közé. Japánban a botrányos viselkedés vagy a szexuális életünk magasztalása a szégyellni való kategóriába tartozik.
A jó, a rossz és a csúf építész
Az adott korszakban történő emberi tevékenységek rengetegében az építészet magát a tevékenységet tekintve tulajdonképpen láthatatlan cselekvés. Az építész tervezést, az „építészeskedés” folyamatát a benne tevékenykedőkön kívül, a társadalom többi tagjánál a teljes ismeretlenség övezi. Ha pusztán az adott pillanatban történő szellemi tevékenységek sokaságát nézzük, az építészetet alakító szellemi tevékenység kimutathatatlan.
Élhető- e Budapest?
A kérdés úgy is hangozhatna: élő város-e Budapest? A mindennapi beszédben magától értetődően használunk olyan kifejezéseket, mint a város szíve, a város gyomra, tüdeje vagy érrendszere. Akár ezeket is bevezethetnénk: a város mája, veséje, agya, hogy a létfontosságú szervek megnevezéseit teljesen kiaknázzuk. Ha ezek mind működnek, akkor él.
Kormánypláza
Mára az internetes ügyintézés olyan méreteket öltött a lakosság körében, hogy a korábban létezett intézményrendszer, melyet az emberek bürokráciának hívtak, és az azt fenntartó hivatalnokok oly mértékben visszaszorultak, életterük annyira lecsökkent, hogy a kihalás veszélye fenyegeti őket.
Testvéri szeretet
Volt-e nyelve Clark Ádámnak, és fel tudná-e emelni a marlow-i hidat?
Kapuzárási pánik
Szülinapi ajándék: lángvágó és beolvasztás. 2006-ban ünnepli 50 éves születésnapját Budapest egyik meghatározó képe a Ganz UV típusú villamosa. Megérték.
Onnan ide
Leborulunk előtted, Szent Kontextus, minden jelentés- és érzésnek bűvköre!
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés