bezár
 

építészet / hírek

Salamon templomának mását építik meg São Paulóban
Az egykor Jeruzsálemben álló Salamon templomának mását tervezik megépíteni a brazíliai São Paulo keleti részében.
Több százan vettek részt a budapesti gördeszkás felvonuláson
A hőség ellenére is több százan vettek részt a budapesti gördeszkás felvonuláson. A mintegy 8 kilométeres útvonalon végigguruló fiatalok a sport népszerűsítése mellett arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy ellentétben a többi európai fővárossal, Budapest belvárosában még mindig nincs gördeszkázásra alkalmas pálya.
Fényjátékkal kombinált szökőkút kerül a százhalombattai csónakázó tó közepére
Új, fényjátékkal kombinált szökőkutat telepítenek idén nyáron a százhalombattai csónakázó tóra, amelynek környékét nemcsak a közvilágítás kiépítésével, hanem a zöldterület még gondosabb rendben tartásával is szeretnék színvonalasabbá tenni.
A köztéri fák összeírására buzdítják a briteket
A köztéri fák összeírására buzdítják a briteket. A három évre tervezett számlálással a tudósok azt próbálják kideríteni, hogy a klímaváltozás milyen hatást gyakorol a környezetre.
Életnagyságú útvesztő épült Kiszombor határában
Egy öthektáros kukoricatáblában 4,5 kilométeres labirintust készítettek a Csongrád megyei Kiszombor határában: a szombaton nyíló útvesztő bejárásához háromnegyed óra szükséges, ha a vállalkozó szellemű látogató nem téved el.
Magyar építésziroda a világ legizgalmasabb műhelyei között
Magyar építésziroda a világ legizgalmasabb műhelyei között
Először került magyar építészműhely a világ egyik legtekintélyesebb építészeti és designmagazinja, a Wallpaper* évenként összeállított építészeti válogatásába. A világ harminc legizgalmasabb építészműhelyét tartalmazó válogatást magyar részről a budapesti sporaarchitects erősíti, amelynek nevét és munkáit leginkább a négyes metró készülő állomásai kapcsán ismerhetik itthon.
Koncerttel gyűjtenek öko-lakóotthon építésére
A Quimby, a Kiscsillag és a Csík zenekar a sérültekből álló Nemadomfel Együttes meghívására Jobb velünk a világ! címmel jótékonysági koncertet ad novemberben, amelynek bevételét felnőtt fogyatékosok számára készülő, Magyarországon egyedülálló, fővárosi öko-lakóotthon építésére fordítják.
Felújítás miatt bezár az egyik Luther-múzeum Eislebenben
Augusztus végéig látogatható már csak mostani formájában a németországi Eislebenben az a ház, ahol meghalt Luther Márton, a reformáció egyik megindítója.
Új luxusüdülőhelyet építenek Dubrovnik közelében
Várhatóan év végéig megkezdődik összesen 13 szálloda és 56 luxusvilla építése a Dubrovnikhoz közeli Doli településen, ahol Monte Carlo, Saint Tropez és Abu Dhabi fényűző körülményeit kívánják egyesíteni egy 5 ezer hektáros területen - adta közre hírlevelében a Horvát Idegenforgalmi Közösség.
Magyar városkutatási projekt londoni könyvbemutatója
Könyv jelent meg Londonban egy magyar városkutatási projektről; az angol főváros építészeti fesztiválján a hétvégén 39 ország közül a harmadik helyen végzett munkát kedden mutatták be a Showroom Galériában.
139   140   141   142   143   144   145   146   147 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés