bezár
 

építészet / hírek

A világ legmagasabb felhőkarcolóját tervezik Kínában
A világ legmagasabb felhőkarcolójának építését tervezik a közép-kínai Vuhan városában - az egy kilométer magas épület többek közt lég- és víztisztítóként is funkcionál majd.
Építészeti séták Ybl Miklós emlékére
A Ráday utcai Ybl-palotát és az Ybl Miklós tervezte ferencvárosi plébániatemplomot is megtekinthetik az érdeklődők szombaton, a Múzeumok éjszakáján induló sétákon.
4 éven belül felépülhet a kongresszusi központ
Négy éven belül megépülhet Budapesten egy 4000-5000 fő befogadására alkalmas új kongresszusi központ, a beruházás előkészítését az idén már megkezdték - mondta Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos az MTI-nek adott interjújában.
Városuk virágágyásairól szavazhatnak a bécsiek
Most először a bécsiek dönthetik el, milyen színűek legyenek jövőre a város virágágyásai. Az érdeklődők három koncepció közül választhatnak és június 23-ig szavazhatnak.
Carling presents: Sziget Eye a belvárosban
Az Erzsébet téren idén is pörög Budapest legnagyobb időszakos látványossága, a Sziget Eye – Belváros, a brit Carling márka bemutatásában. A 65 méter magas óriáskerék, amely paramétereiben megegyezik a tavalyival, idén már egész szezonon át, májustól októberig emeli magasba az utasait.
Velencei Biennále - Dél-Korea kiállítása nyerte az Arany Oroszlánt
A dél-koreai pavilon kiállítása nyerte a 14. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále legjobb nemzeti kiállításáért odaítélt Arany Oroszlán-díjat; az Ezüst Oroszlánnal pedig a chilei projektet tüntette ki a zsűri a velencei Giardini parkban megtartott szombati díjátadón.
Hősök tere-utánzat Kínában
Csaknem húsz évvel az első "kínai Hősök tere" megjelenése után újabb városban állították fel a magyar nevezetesség másolatát, és ahogy az előző esetben, most sem egyedüli nyugati látványosságként.
I. Építészeti Nemzeti Szalon
Szerdától látogatható a Műcsarnokban az I. Építészeti Nemzeti Szalon több mint 200 épületet és tervezőjét felvonultató kiállítása, amely ízelítőt ad napjaink és a közelmúlt magyar építészetéből, makettek, óriásnyomatok, filmek, tervek és egyéb műalkotások, dokumentációk segítségével.
Saját Roxfortja van egy kínai iskolának
A Harry Potter-regényekből ismert varázslóképzőre, Roxfortra kísértetiesen emlékeztető épületegyüttessel bővíti campusát a Hopeji Művészeti Egyetem, hatalmas visszhangot keltve ezzel a kínai sajtóban.
Az építészet és szobrászat kapcsolatáról
Kiállításokkal, előadásokkal emlékeznek meg a magyar szobrászok és építészek a kőszobrászat és épületszobrászat kapcsolatáról a IV. Szoborünnep rendezvénysorozat keretében május 28. és június 7. között.
61   62   63   64   65   66   67   68   69 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés