bezár
 

film / hírek

Huszonöt kísérőprogram a hatvanegy versenyfilm mellett a szolnoki képzőművészeti filmfesztiválon
Huszonöt, filmhez és képzőművészethez kapcsolódó kísérőprogram is várja a résztvevőket október 12. és 15. között a nemzetközi képzőművészeti filmfesztiválon Szolnokon, ahol tizennyolc ország 61 versenyfilmje lesz látható. A programok között kiállításmegnyitók, workshopok, szakmai beszélgetések szerepelnek, valamint a 35 évvel ezelőtt A légy című filmjéért Oscar-díjjal kitüntetett, idén 70 éves Rófusz Ferenccel is találkozhatnak a fesztiválozók.
Filmvetítések és előadások a BIC70 Filmfesztivál és Diákkonferencián
Lengyel, cseh és román nagyjátékfilmek, beszélgetések és diákfilmek vetítése is várja a fiatalokat a BIC70 Filmfesztivál és Diákkonferencián, amelyet október 14-én rendeznek meg Budapesten a Puskin moziban.
Több mint száz alkotás a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztiválon
Hetvenhét rövidfilm és harminc gyerekfilm szerepel a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál versenyprogramjában. A filmmustrát október 19. és 22. rendezik meg Budaörsön három helyszínen, valamint több hazai és határon túli nagyvárosban.
A közelmúlt román filmjeiből készült válogatás az Urániában
A közelmúlt román filmjeiből készült válogatást láthat a közönség október 11. és 15. között a 11. Román Filmhéten az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a szemle Cannes-i díjnyertes rendező, Cristian Mungiu Érettségi című filmjével indul.
Pályázat art mozik részére
Összesen 38 millió forintos keretösszeggel pályázatot írt ki az art mozik szakmai tevékenységének támogatására az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkársága.
Cannes-i filmsikerek premier előtt az I. Európai Art Mozi Nap programjában
Cannes-i filmsikerek premier előtt az I. Európai Art Mozi Nap programjában
Október 9-én 34 ország több mint ezer művészmozijában szerveznek filmes eseményeket az I. Európai Art Mozi Nap keretében. A nemzetközi kezdeményezéshez a magyar művészmozik is csatlakoznak, a hazai program három friss, díjnyertes európai filmre fókuszál.
Oroszország Eurázsiai Oscar-díjkiosztót tervez
Oroszországban egy új filmdíj alapítását tervezik, az "Eurázsiai Oscart" évente adnák át, de egy prominens orosz filmes szerint nem szánják a hollywoodi Oscar-ceremónia riválisának - osztotta meg értesülését a The Hollywood Reporter.
A Harry Potter-sorozat októberben egy hétre visszatér néhány IMAX-moziba
A teljes Harry Potter-filmsorozatot vetítik október közepén egy hétig az IMAX-hálózat válogatott mozijaiban - értesült a Variety.com
Varsóban mutatják be Sopsits Árpád A martfűi rém című filmjét
Sopsits Árpád A martfűi rém című pszicho-thrillere a hétvégén kezdődő varsói nemzetközi filmfesztivál versenyében lesz először látható október 9-én. Az A-kategóriás filmünnep műsorra tűzi továbbá az Ernelláék Farkaséknál, a Liliom ösvény és az Indián című magyar alkotásokat is.
Özvegye szerint Robin Williams fejében "vegyi hadviselés" folyt halála előtt
Robin Williams özvegye egy amerikai tudományos folyóiratban számolt be arról, hogy a színész öngyilkossága előtt súlyos idegrendszeri megbetegedéssel küzdött, és valóságos "vegyi hadviselés" zajlott az agyában.
349   350   351   352   353   354   355   356   357 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés